Arsenal: továbbra is kórházban tartják Danny Welbecket

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 18:09
null
Danny Welbeckről továbbra sincs pontos diagnózis (Fotó: AFP)
Továbbra is kórházban marad Danny Welbeck, az Arsenal 42-szeres angol válogatott labdarúgója, aki csütörtökön súlyos sérülést szenvedett.

Nem úgy indult, hogy végül a tegnapi lesz Danny Welbeck élete egyik legrosszabb napja, hiszen napközben értesült arról, hogy miután kimaradt a két októberi Nemzetek Ligája-meccsen az angol válogatott keretéből, Gareth Southgate szövetségi kapitány most előbb az Egyesült Államok elleni felkészülési, majd három nap múlva a Horvátország elleni NL-mérkőzésen is számított volna a 42-szeres válogatott támadóra.

Estefelé pedig már annak örülhetett, hogy Unai Emery – akinek titulusa a klubnál hivatalosan vezetőedző, nem pedig menedzser – a kezdőbe jelölte a Sporting CP elleni Európa-liga találkozón.

Az összecsapás 25. percében Stephan Lichtsteiner beadására ment fel fejelni a portugálok tizenhatosán belül, ám rendkívül rosszul fogott talajt, s a játékostársai azonnal jelezték, hogy nagy a baj. Hamar érkezett is a hordágy, s csak akkor derült ki, hogy valami nagyon komoly probléma történt, amikor oxigénmaszk került a támadóra. Szegény Mattéo Guendouzinak minden az arcára volt írva.

Welbecket kórházba vitték, s a mérkőzés után Unai Emery azt mondta, „eltört a bokájában valami”, ám hogy mennyi kihagyás vár még rá, arról egyelőre nem tudni. Pesszimista jóslatok szerint a 27 éves futballista pályafutásának érdemi része tegnap este véget ért, s az optimista forgatókönyvek is úgy vélik, ebben az idényben már nem nagyon valószínű, hogy pályára léphet.

Az Arsenal hivatalos honlapja pénteken megerősítette, hogy Welbeck sérülése súlyos, és jelezte, hogy állapotáról pontosabb információt a következő 72 órában közölnek.

A játékosnak rengetegen üzentek a sérülése után.

A 27 éves labdarúgó tíz éve íródó felnőtt profi pályafutása során mindig is gyakoriak voltak a sérülések, a 2015 márciusa és 2017 áprilisa közötti nagyjából 750-ből majdnem 520 nap volt, amikor különböző sérülések miatt nem állhatott Arsene Wenger rendelkezésére – ezen idő alatt 70 meccset hagyott ki egészségügyi okokból.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56

Gróf Dávid: Kemény ízelítőt kaptunk, milyen futball van a Premier League-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:17
Ezek is érdekelhetik