Premier League: a Chelsea nem bírt Jordan Pickforddal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.11. 17:13
Az angol Premier League 12. fordulójában a Chelsea hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Evertonnal.

A Chelsea és az Everton meccsén az első félidő kevés helyzetet hozott. Vendég részről Bernardnak, hazai oldalról pedig Marcos Alonsónak volt említést érdemlő lövése, utóbbinak kettő is, de gól nem született.

A folytatásban a londoniak fokozták a nyomást, a második félidő elején Jordan Pickford kapusnak rögtön nagy védést kellett bemutatnia Álvaro Morata helyzeténél, de később is az Everton egyik legjobbjának bizonyult a kapus.

A Chelsea-nek volt még egy nagy helyzete Alonso és egy les miatt érvénytelenített találata Morata révén, utóbbi pedig még büntetőt is kiharcolhatott volna, ha Kevin Friend játékvezető szabálytalannak látja a vele ütköző, a Premier League-ben a második meccsét játszó, először kezdő kolumbiai védőt, Yerry Minát.

A 11-es azonban elmaradt, ahogy a hazai gól is, így két győztes bajnoki után botlott a Chelsea, a még veretlen kékeknek ez volt a negyedik döntetlenjük a bajnoki szezonban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Chelsea–Everton 0–0

KÉSŐBB
17.30: Arsenal–Wolverhampton Wanderers
17.30: Manchester City–Manchester United (Tv: Spíler1)

KORÁBBAN
Liverpool–Fulham 2–0 (Szalah 41., Shaqiri 53.)
Crystal Palace–Tottenham Hotspur 0–1 (Foyth 66.)
Cardiff City–Brighton & Hove Albion 2–1
(Paterson 28., Bamba 90., ill. Dunk 6.)

Huddersfield Town–West Ham United 1–1 (Pritchard 6., ill. Felipe Anderson 74.)
Leicester City–Burnley 0–0
Newcastle United–AFC Bournemouth 2–1 (Rondón 7., 40., ill. Lerma 45+6.)
Southampton–Watford 1–1 (Gabbiadini 20., ill. Holebasz 82.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 12 9 3 – 23–5 +18 30
2. Manchester City 11 9 2 – 33–4 +29 29
3. Chelsea 12 8 4 – 27–8 +19 28
4. Tottenham 12 9 – 3 20–10 +10 27
5. Arsenal 11 7 2 2 25–14 +11 23
6. Bournemouth 12 6 2 4 21–16 +5 20
7. Watford 12 6 2 4 17–14 +3 20
8. Manchester United 11 6 2 3 19–18 +1 20
9. Everton 12 5 4 3 19–15 +4 19
10. Leicester City 12 5 2 5 17–16 +1 17
11. Wolverhampton 11 4 3 4 11–12 –1 15
12. Brighton & Hove Albion 12 4 2 6 13–18 –5 14
13. West Ham 12 3 3 6 14–18 –4 12
14. Newcastle 12 2 3 7 9–15 –6 9
15. Burnley 12 2 3 7 12–25 –13 9
16. Crystal Palace 12 2 2 8 8–17 –9 8
17. Southampton 12 1 5 6 8–21 –13 8
18. Cardiff City 12 2 2 8 11–25 –14 8
19. Huddersfield Town 12 1 4 7 6–22 –16 7
20. Fulham 12 1 2 9 11–31 –20 5
Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
6 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
12 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24