Arsenal: a Chelsea-ből vagy az MU-ból érkezhet védő a télen – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 12:46
Brit médiaértesülés szerint az Arsenal Eric Baillyvel vagy Gary Cahill-lel pótolná a súlyos térdsérülés miatt hosszú időre kidőlő Rob Holdingot.

Az ESPN úgy tudja, az Arsenal a téli átigazolási időszakban középhátvédet szerződtetne, mivel Rob Holding keresztszalag-szakadás miatt ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára. Állítólag az Arsenal a rivális Chelsea-ből vagy a Manchester Unitedből erősítene.

Az MU-tól az elefántcsontparti Eric Bailly érkezhet, aki ebben az évadban kevés lehetőséget kap Mourinhótól. A 2016-ban 30 millió fontért vásárolt bekk az ősszel csupán nyolc tétmeccsen jutott szóhoz, abból kétszer kvázi időhúzó csereként állt be néhány percre. Az MU azonban nem feltétlenül akar megválni a 24 esztendős futballistától, inkább az argentin Marcos Rojót „passzolná el”, ám rá – az ESPN szerint – az Arsenal nem tart igényt. ESPN úgy tudja, az Arsenal a téli átigazolási időszakban középhátvédet szerződtetne, mivel Rob Holding keresztszalag-szakadás miatt ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára. Állítólag az Arsenal a rivális Chelsea-ből vagy a Manchester Unitedből erősítene.

Az MU-tól az elefántcsontparti Eric Bailly érkezhet, aki ebben az évadban kevés lehetőséget kap Mourinhótól. A 2016-ban 30 millió fontért vásárolt bekk az ősszel csupán nyolc tétmeccsen jutott szóhoz, abból kétszer kvázi időhúzó csereként állt be néhány percre. Az MU azonban nem feltétlenül akar megválni a 24 esztendős futballistától, inkább az argentin Marcos Rojót „passzolná el”, ám rá – az ESPN szerint – az Arsenal nem tart igényt.

A városi rivális Chelsea-t illetően a 32 éves Gary Cahill lehet az Arsenal célpontja. Az angol válogatott védő a mostani szezonban hét találkozón lépett pályára a londoni együttesben, ebből a Premier League-ben csupán egyszer. Cahill szerződése az idény végén lejár, s a cikk szerint a Chelsea hajlandó elengedni a télen a játékost – ám meglehet, a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért vívott harc szempontjából közvetlen vetélytársnak számító Arsenalnak nem adná oda Cahillt.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
12 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
22 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik