Angol Ligakupa: nyolc góllal kevesebbet lőve is döntőben a fiatalokkal felálló City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.23. 22:44
null
Agüero szerezte a mérkőzés egyetlen gólját (Forrás: afp)
A Manchester City az elmúlt tíz év legfiatalabb csapatával is győzni tudott 1–0-ra a harmadosztályú Burton Albion vendégeként, így 10–0-s összesítéssel jutott az angol Ligakupa döntőjébe.

„Csak jól szeretnénk érezni magunkat, miközben a szurkolóink élőben láthatják a világ egyik legjobb csapatát” – vezette fel a mérkőzést a harmadosztályú Burton Albion menedzsere, Nigel Clough. Ennél vérmesebb reményei nem is lehettek, hiszen bár a Ligakupa elődöntővel klubtörténelmet írt, az odavágón elszenvedett 9–0-s vereség után már csak papírforma volt a visszavágó.

Pep Guardiola ennek megfelelően rendkívül fiatal, mindössze 23 év, 323 napos átlagéletkorú csapatot küldött a pályára, soraiban a nagycsapatban 18 évesen debütáló Ian Povedával. Egyébként az összes sorozatot figyelembe véve bő 10 éve nem láthatott a közönség ennyire fiatal Cityt a pályán.

Így az is megtörténhetett, hogy a Burton előtt adódott az első komoly lehetőség, de aztán a 26. percben két elpuskázott lövése után Rijad Mahrez inkább Sergio Agüero elé tálalt, aki 11 méterről lőtt laposan a hosszúba (0–1). Az argentin támadó elképesztő: ez volt az ötödik gólja az elmúlt hat Ligakupa elődöntőjében.

A második félidőben pályára lépett hosszú sérülése után a Cityben Benjamin Mendy, majd debütált egy újabb 18 éves: a német és angol korosztályos válogatottban is pályára lépő Felix Nmecha.

A nagy cserélgetések után majdnem egyenlítettek a hazaiak: Will Miller lövésénél Aleix Garciának a gólvonalról kellett kivágnia a labdát.

Újabb gól nem született, így a City nem döntött rekordot (11 gólos különbséggel még egyetlen csapat sem jutott tovább a Ligakupában), ettől függetlenül a sorozat címvédőjeként kettős győzelemmel, 10–0-s összesítéssel ismét ott lesz a fináléban, s várja ellenfelét, a Tottenham–Chelsea (1–0) párharc győztesét.

Pep Guardiola csapata egyébként sorozatban ötödik tétmérkőzését hozta le kapott gól nélkül.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Burton Albion (III.)–Manchester City 0–1
(Agüero 26.)
Továbbjutott: a City kettős győzelemmel
Csütörtökön játsszák
20.45:Chelsea–Tottenham Hotspur (Tv:Digi Sport1)

 

Legfrissebb hírek

Guardiola nem érti, miért nem játszhat Guéhi a Ligakupa-döntőben

Angol labdarúgás
2 órája

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
13 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Az Arsenal idegenben szerzett egygólos előnyt a Chelsea ellen az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.01.14. 22:59

Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Angol labdarúgás
2026.01.14. 09:23

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24
Ezek is érdekelhetik