Edzősors: A futball legmagasabb szintjéhez tartozok – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.18. 09:10
null
Mourinho szerint még túl fiatal a visszavonuláshoz (Fotó: AFP)
Először szerepelt nyilvánosan a médiában a Manchester United decemberben menesztett portugál menedzsere, José Mourinho. Az 55 éves szakember elmondta, hogy szeretne edzősködni, és a futball legmagasabb szintjéhez tartozik, ezért ott fogja folytatni a munkáját.

 

Szeretnék edzősködni. A futball legmagasabb szintjéhez tartozok, ezért ott fogok dolgozni. Hosszú ideje vagyok a labdarúgás világában, de túl fiatal vagyok, hogy visszavonuljak. Még csak ötvenhat éves leszek néhány hét múlva” – nyilatkozta José Mourinho a beIN Sportsnak, amelynél az Ázsia-kupán szakértőként vett részt az egyik mérkőzés közvetítésében.

A portugál szakember titoktartási kötelezettséget írt alá a manchesteriekkel, így nem beszélhetett a távozása körülményeiről, de elmondta, hogy a vezetőknek ki kellene állniuk az edzők mellett a „modern játékosokkal” szemben.

Csak akkor írnak rólad, ha gondok vannak. A modern futballban probléma van az edzők és a játékosok között. Ma már nem abban a korban élünk, amikor egy edző elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon a játékosokkal, akik nem elég profin viselkednek.”

Egy klubban lennie kell egy tulajdonosnak, egy vezérigazgatónak, egy sportigazgatónak és egy vezetőedzőnek. Ez a berendezkedés elegendő ahhoz, hogy megbirkózzon egy csapat a modern futball problémáival” – utalt Mourinho arra, hogy a Manchester Unitednél még nincssportigazgatói poszt, ami megnehezíti a vezetőedzői feladatokat.

Mourinhót megkérdezték a nemrégiben Afrika legjobbjának választott Mohamed Szalahról is, aki az ő idején távozott a Chelsea-től, ám a szakember próbálta hárítani a felelősséget magáról, miszerint nem az ő hibája volt az egyiptomi támadó eladása.

Én hoztam a Chelsea-hez. Elveszett gyerek volt Londonban, egy új világban. Szerettünk volna dogozni vele, hogy fejlődjön, de ő játszani akart, nem várni, így kölcsönbe adtuk. Amikor a klub úgy döntött, hogy végleg eladja, az nem az én döntésem volt. Én vettem, de nem én adtam el.”

A szakember folytatja szakértői tevékenységét a katari székhelyű beIN Sportsnál: a hétvégén az Arsenal–Chelsea Premier League-összecsapáson volt csapatát elemezheti. A fellépésekért sajtóhírek szerint 120 ezer fontot, azaz nagyjából 43.6 millió forintnak megfelelő összeget kap a csatornától.

Legfrissebb hírek

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
24 perce

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
12 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
20 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44
Ezek is érdekelhetik