Tottenham: Kane megsérült, a BL-nyolcaddöntőről is lemaradhat

2019.01.15. 09:24
Angol lapértesülés szerint Harry Kane, a Premier League góllövőlistáját holtversenyben vezető Tottenham-futballista egy hónapig nem játszhat sérülés miatt.

A 25 éves angol válogatott csatár a vasárnapi, Manchester United ellen 1–0-ra elvesztett rangadón kapott rúgást a bal bokájára.

A The Guardian információja szerint a Tottenham orvosai még nem tudták megvizsgálni Kane sérült testrészét, mert a játékos bokája túlságosan be van dagadva. Úgy tudni, a bajnokságban 14 gólt szerző támadó attól tart, akár egy hónapra is kidőlhet, így lemaradna a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonásáról.

Kane-nek a legutóbbi három év mindegyikében adódtak gondjai a bokájával, 2016 őszén például hét hetet hagyott ki. A brit lap szerint most legalább négy hét kényszerpihenő vár rá.

A Tottenham február 13-án látja vendégül a Dortmundot a BL-ben, addig hat tétmérkőzés vár Mauricio Pochettino együttesére – többek között a Chelsea elleni Ligakupa-elődöntő visszavágója.1–0-ra elvesztett rangadón kapott rúgást a bal bokájára.

A The Guardian információja szerint a Tottenham orvosai még nem tudták megvizsgálni Kane sérült testrészét, mert a játékos bokája túlságosan be van dagadva. Úgy tudni, a bajnokságban 14 gólt szerző támadó attól tart, akár egy hónapra is kidőlhet, így lemaradna a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonásáról.

Kane-nek a legutóbbi három év mindegyikében adódtak gondjai a bokájával, 2016 őszén például hét hetet hagyott ki. A brit lap szerint most legalább négy hét kényszerpihenő vár rá.

A Tottenham február 13-án látja vendégül a Dortmundot a BL-ben, addig hat tétmérkőzés vár Mauricio Pochettino együttesére – többek között a Chelsea elleni Ligakupa-elődöntő visszavágója.

Kane ebben az idényben 31 tétmérkőzésen összesen húsz gólt szerzett és hat gólpasszt adott a Spurs színeiben.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
4 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
8 órája

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10