Chelsea: A legfontosabb, hogy nyugodtak maradjunk – Pedro

2019.02.20. 10:22
null
A nyugalom és a kemény edzés kulcs (Fotó: AFP)
Pedro, a Chelsea spanyol válogatott labdarúgója szerint a csapat játékosainak nyugodtnak kell maradniuk annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem értek el jó eredményeket.

 

A 31 éves szélső azt mondta: a következő két összecsapáson meg kell próbálniuk visszaszerezni a lehető legjobb formájukat.

„A legfontosabb most a nyugalom és a kemény edzések” – jelentette ki a támadó a klub honlapján azt követően, hogy a Chelsea címvédőként már a nyolcaddöntőben búcsúzott az FA-kupától, mivel hétfőn hazai pályán 2–0-ra kikapott a Manchester Unitedtől.

„Előbb az Európa-ligában, majd hétvégén a Ligakupa döntőjében vár fontos mérkőzés ránk” – mondta csapata e heti programjáról Pedro.

A Chelsea előbb csütörtökön az El-ben a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc visszavágóján 2–1-es előnyről fogadja a svéd Malmőt, majd vasárnap a Wembley Stadionban a Manchester Cityvel csap össze.

Az együttes az FA-kupa-kiesés előtt a bajnokságban is bukdácsolt: legutóbbi négy Premier League-összecsapásán háromszor is szerzett gól nélkül kapott ki – miközben az Arsenal kettő, a Bournemouth négy, a Manchester City hat alkalommal vette be a kapuját.

Legfrissebb hírek

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
14 órája

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10

Lampard megkönnyebbülhet, megvan a Coventry első győzelme a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.19. 20:34

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00