Chelsea: döbbenetes jelenet! Kepa megtagadta, hogy Sarri lecserélje – VIDEÓ

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.24. 20:11
null
Kepa ellenszegült az edzői utasításnak (Fotó: AFP)
A Chelsea kapusát a hosszabbítás hajrájában ápolni kellett, majd úgy tűnt, le is cserélik, ám Kepa a pályáról felülbírálta edzőjét, és hiába dühöngött az oldalvonal mellett Maurizio Sarri mester, a kapus nem volt hajlandó elhagyni a játékteret.

Az is ritka, bár nem példa nélküli, hogy a tizenegyespárbaj előtt egy edző kapust cseréljen, ám olyat még ritkábban látni, hogy egy játékos megtagadja a lejövetelt, bármilyen körülmények között is…

A Chelsea kapuját az angol Ligakupa-döntőjében 120 percen át őrző, a nyár óta a világ legdrágább kapusának számító Kepa azonban pont ezt tette, miután hosszas ápolást követően Sarri úgy határozott, inkább lehozza a pályáról és beküldi helyére a cserekapust, Willy Caballerót.

A folytatásról „beszéljen” inkább a videó…



Kepa a szétlövésben ugyan Leroy Sané lövését hárította, csapattársai két tizenegyest is elhibáztak, így 4–3-ra a City nyert, ezzel Pep Guardiola együttese megvédte címét a Ligakupában.

Maurizio Sarri így trófea nélkül maradt továbbra is – és látva Kepa ellenszegülését, egyre jobb kérdés, mikor marad csapat nélkül is. Az amúgy is megtépázott öltözői tekintélyének aligha tesznek jót a történtek.

A találkozóról bővebben itt olvashat!

ANGOL LIGAKUPA
DÖNTŐ

CHELSEA–MANCHESTER CITY 0–0 – 11-esekkel: 3–4
London, Wembley Stadion, 81 775 néző. Vezette: Moss
Chelsea: Kepa – Azpilicueta, David Luiz, Rüdiger, Emerson Palmieri – Kanté, Jorginho, Barkley (Loftus-Cheek, 89.) – Willian (Higuaín, 95.), Hazard, Pedro (Hudson-Odoi, 79.). Vezetőedző: Maurizio Sarri
Manchester City: Ederson – Walker, Otamendi, Laporte (Kompany, a szünetben), Zincsenko – De Bruyne (L. Sané, 86.), Fernandinho (Danilo, 91.), David Silva (Gündogan, 79.) – Bernardo Silva, Agüero, Sterling. Menedzser: Pep Guardiola

SZAVAZÁS

Ön mit gondol Kepa tettéről?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49