FA-kupa: öngól lökte be a Swansea szekerét, 8 között a Palace

Vágólapra másolva!
2019.02.17. 18:55
A Wolverhampton Wanderers bejutott az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjébe, mivel a nyolc között 1–0-ra legyőzte a másodosztályú Bristol Cityt.

A „farkasok” a 2002–2003-as idény óta először jutottak be a legjobb nyolc közé az FA-kupában, élvonalbeli gárdaként pedig az 1980–1981-es kiírásban szerepeltek itt legutóbb. A csata egyetlen gólját Ivan Cavaleiro szerezte a 28. percben – a meccs első kapura lövéséből.

A 17 órakor kezdődő mérkőzéseken a Crystal Palace az első félidőben lerendezte a két osztállyal lejjebb játszó riválisát (0–2), a Championship-gárdák ütközetén pedig hiába vezetett a Brentford a 49. percig, egy öngól után beindult a Swansea City, és 4–1-re nyert. Utóbbi meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a 61. percben Ezri Konsa (Brentford) megkapta második sárga lapját, így az utolsó fél órában emberhátrányban játszottak a vendégek.

ANGOL FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Bristol City (II.)–Wolverhampton Wanderers 0–1 (Cavaleiro 28.)
Doncaster Rovers (III.)–Crystal Palace 0–2 (Schlupp 8., M. Meyer 45+2.)
Swansea City (II.)–Brentford (II.) 4–1 (Daniels 49. – öngól, James 53., Celina 66., Byers 90., ill. Watkins 28.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Queens Park Rangers (II.)–Watford 0–1
(Capoue 45+1.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK

Brighton & Hove Albion–Derby County (II.) 2–1
(Knockaert 33., Loccadia 45+2., ill. A. Cole 81.)
AFC Wimbledon (III.)–Millwall (II.) 0–1 (M. Wallace 5.)

Newport County (IV.)–Manchester City 1–4
(Amond 88., ill. L. Sané 51., Foden 75., 89., Mahrez 94.)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK

20.30:
Chelsea–Manchester United

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09

Négy nyeretlen bajnoki után győzött újra a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:08

A Manchester City bejelentette Marc Guéhi érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.19. 17:02

Nem engedi kölcsönbe csatárát a Crystal Palace  

Olasz labdarúgás
2026.01.19. 10:07

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
2026.01.16. 15:44
Ezek is érdekelhetik