PL: a korábbi Barca-támadó klasszikus mesterhármast szerzett

Vágólapra másolva!
2019.02.22. 22:38
A Watford sima, 5–1-es győzelmet aratott a Cardiff City otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójában. A pénteki játéknap másik mérkőzésén a West Ham fordítani tudott a Fulham ellen.

A Fulham hamar, mindössze három perc után ünnepelhetett a West Ham elleni összecsapáson – a vendégek a holland Ryan Babel találatával kerültek előnybe, a 32 esztendős támadó kereken 3000 napja (!) volt legutóbb eredményes az angol élvonalban! Ryan Babel találatával kerültek előnybe, a 32 esztendős támadó kereken 3000 napja (!) volt legutóbb eredményes az angol élvonalban!


A hazaiak a 29. percben Javier „Chicharito” Hernández révén egyenlítettek, a lesipuskás egy szöglet után fejelt (vagy „kezelt”?) közvetlen közelről a Fulham kapujába. Ezzel Chicharito lett az első mexikói futballista, aki a Premier League-ben legalább 50-szer volt eredményes. Hernández mindegyiket a tizenhatoson belülről jegyzi!



A félidő előtt néhány perccel Issa Diop villanásával már a „kalapácsosok” vezettek – a West Ham mindkét találatát szöglet előzte meg. A vendéglátók a ráadásban kettőre növelték az előnyüket, s 3–1-re meg is nyerték a találkozót.

A játéknap másik találkozóján a Watford Gerard Deulofeu révén szerzett vezetést a Cardiff City otthonában, a spanyol válogatott játékos a második félidőben ráadásul három perc alatt újabb két gólt szerzett, végül Troy Deeney duplával tette fel a pontot az i-re – a Watford simán, 5–1-re legyőzte a Cardiff Cityt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Cardiff City–Watford 1–5
(Bamba 81., ill. Deulofeu 18., 61., 63., Deeney 73., 91.)
West Ham United–Fulham 3–1
(J. Hernández 29., I. Diop 40., Antonio 91., ill. Babel 3.)

SZOMBATON JÁTSSZÁK
13.30:Burnley–Tottenham Hotspur (Tv: Digi Sport1)
16.00:
AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers
16.00:Newcastle United–Huddersfield Town
18.30: Leicester City–Crystal Palace (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.05:Arsenal–Southampton
15.05:
Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 27 21 2 4 74–20 +54 65
2. Liverpool 26 20 5 1 59–15 +44 65
3. Tottenham 26 20 6 54–25 +29 60
4. Manchester United 26 15 6 5 52–35 +17 51
5. Arsenal 26 15 5 6 53–37 +16 50
6. Chelsea 26 15 5 6 45–29 +16 50
7. Watford 27 11 7 9 39–35 +4 40
8. Wolverhampton 26 11 6 9 34–33 +1 39
9. West Ham 27 10 6 11 35–40 –5 36
10. Everton 27 9 6 12 36–39 –3 33
11. Bournemouth 26 10 3 13 37–47 –10 33
12. Leicester City 26 9 5 12 31–34 –3 32
13. Crystal Palace 26 7 6 13 27–34 –7 27
14. Brighton & Hove Albion 26 7 6 13 28–39 –11 27
15. Burnley 26 7 6 13 29–47 –18 27
16. Newcastle 26 6 7 13 22–34 –12 25
17. Cardiff City 27 7 4 16 25–52 –27 25
18. Southampton 26 5 9 12 28–44 –16 24
19. Fulham 27 4 5 18 26–61 –35 17
20. Huddersfield Town 26 2 5 19 14–48 –34 11
Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
11 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
13 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
16 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
18 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik