PL: a Pool korábbi menedzsere lehet a Leicester trénere

Vágólapra másolva!
2019.02.26. 10:06
null
Brendan Rodgers minden hazai sorozatot megnyert a Celtickel, amelyikben elindult (Fotó: AFP)
Minden bizonnyal Brendan Rodgers veszi át az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City kispadját, miután klubja, a skót Celtic engedélyt adott neki arra, hogy tárgyaljon a PL-gárdával – számolt be róla a BBC.

 

Mint ismert, a Crystal Palace-tól elszenvedett szombati, hazai, 4–1-es vereséget követően a Leicester City vezetősége menesztette Claude Puel menedzsert. Ez már sorozatban a negyedik hazai zakó volt, a klubnál ilyen rossz PL-szériára 2000 januárja óta nem akadt példa.

A korábban a Liverpoolt is irányító Rodgers hétfőn még a skótoknál vezetett edzést, de a Leicester minél hamarabb meg szeretné találni Puel utódját. Az északír szakember mind a hét hazai sorozatot megnyerte a Celtickel, amelyben elindult – kétszer lett bajnok és FA-kupa-győztes, a Ligakupát harmadszor is megnyerte.

A jelenlegi kiírásban 27 fordulót követően nyolcpontos előnnyel vezető glasgow-i csapat szerdai, Hearts elleni mérkőzésén John Kennedy látja el a vezetőedzői feladatokat. Kennedy helyi sajtóhírek szerint később is a klub alkalmazásában marad, Damien Duff-fal együtt a visszatérő Neil Lennon menedzser munkáját segítik majd.



Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
13 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
16 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
18 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
21 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik