Arsenal: ingyen szereznék meg a Manchester United spanyolját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.26. 11:17
null
Ander Herrera ötödik idényét tapossa az MU-nál – lehet, egyben az utolsót (Fotó: AFP)
A Daily Mail információi szerint az Arsenal hivatalosan is felvette a kapcsolatot Ander Herrera menedzsmentjével és szeretné a nyáron megszerezni a futballistát. A spanyol középpályás jelenlegi szerződése az idény végén kifut a Manchester Uniteddel, s egyelőre nem tudtak megállapodni a hosszabbításról.

 

Az Arsenalnak állítólag a Paris Saint-Germainnel kell megküzdenie Herreráért, aki egyelőre nem zárja ki azt sem, hogy marad az MU-ban.

„Igyekszem nem terhelni magam azzal, mi lesz négy hónap múlva, így nem tudom, hogy ez lesz-e a manchesteri karrierem vége. Az a dolgom, hogy az idény hátralévő részében is a maximumot nyújtsam, a többit majd az ügynököm elintézi. Mindkettőre megvan az esély, arra is, hogy maradok és arra is, hogy másutt folytatom” – idézi a lap Herrerát, akit a hírek szerint megtartana a United, ám a fizetéséről nincs egyezség. A spanyol jelenleg 80 ezer fontot keres hetente, és a menedzsere szeretné, ha ez az összeg a jövőben a 150 ezer fonthoz állna közelebb.

A Daily Mail szerint a 150 ezer font az Arsenalis sok lenne, ám egy jelentősebb fizetésemelést állnának a 29 esztendős labdarúgónak, amennyiben Londonba költözik a nyáron.

Herrera 2014 nyarán 24 millió fontért cserébe igazolt az Athletic Bilbaótól a Unitedhoz, azóta 186 tétmérkőzésen jutott szóhoz, 20 gólt szerzett, nyert egy Európa-ligát, egy FA-kupát és egy Ligakupát.

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
1 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08
Ezek is érdekelhetik