Chelsea: Giroud játszani akar, ezért akár vissza is lépne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.21. 11:38
Olivier Giroud úgy érzi, mellőzik a Chelsea-nél: a világbajnok francia labdarúgó a több játéklehetőség érdekében attól sem riad vissza, hogy Angliából egy szintet visszalépjen.

„Az a benyomásom, hogy a csatárposztért január óta nincs versenyhelyzet” – utalt Giroud a francia RTL rádióállomásnak adott nyilatkozatában angol klubjára.„Az a benyomásom, hogy a csatárposztért január óta nincs versenyhelyzet” – utalt Giroud a francia RTL rádióállomásnak adott nyilatkozatában angol klubjára.

A Chelsea januárban szerződtette az argentin Gonzalo Higuaínt, aki Maurizio Sarri vezetőedzőnél az első számú centernek számít. Giroud addig sem volt biztos kezdőjátékos, azóta viszont kiegészítő szerephez is ritkán jut a Premier League-ben. Az elmúlt hét fordulóban – amióta Higuaín bevethető – csak háromszor lépett pályára csereként, összesen 54 percet játszott.

„A több játéklehetőség érdekében attól sem tartok, hogy egy szinttel alább adjam” – nyilatkozta a 32 éves csatár, akinek június végén lejár a szerződése a Chelsea-nél. Hozzátette: a jövőjét illetően mozgalmas nyárra számít, és azt is elképzelhetőnek tartja, hogy hazájában fejezze be karrierjét. Francia sajtóhírek szerint az Olympique Lyon érdeklődik iránta.

A francia támadó szerint Sarri csak az Európa-ligában számít rá, amelyben a szezonban eddig 9 meccsen 9 gólt szerzett, a negyeddöntős Chelsea következő ellenfele pedig a cseh Slavia Praha lesz. „Ott próbálok a lehető leghatékonyabb lenni, és segíteni a csapatot, hogy minél tovább jusson” – mondta a nemzetközi kupasorozatról Giroud.

A Chelsea nagy versenyben van a bajnokságban a Tottenham Hotspurrel, az Arsenallal és a Manchester Uniteddel a BL-indulást jelentő harmadik és negyedik helyért. (Az első két helyezett, a Liverpool és a Manchester City meglépett a mezőnytől.) A Chelsea jelenleg a hatodik helyen áll a tabellán, hátránya négy, három és két pont riválisaival szemben. Az El-trófea szintén BL-kvalifikációt jelentene a következő idényre.

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
1 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
3 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
8 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
20 órája

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57
Ezek is érdekelhetik