FIFA: kitűzték a Chelsea meghallgatásának időpontját

MTI MTIMTI MTI
2019.03.25. 19:49
null
Bajban a Chelsea: ha elutasítják a klub fellebbezését, a következő két átigazolási időszakból kimaradhat a londoni együttes (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) április 11-én hallgatja meg a Chelsea fellebbezését annak kapcsán, hogy az angol klubot kizárta a következő két átigazolási időszakból.

 

A FIFA februárban azért büntette meg a londoniakat, mert 29 esetben vétettek a 18 éven aluli külföldi futballisták szerződtetésének szabályai ellen, illetve számos szabálytalanságot követtek el a regisztrációs eljárásban. A londoni kékeknek mellékbüntetésként 600 ezer svájci frankot (168 millió forint) is fizetniük kell.

A FIFA tájékoztatása szerint a Chelsea megkapta a fegyelmi testület írásbeli indoklását a nyári és a következő téli eltiltásról, valamint arról, miért utasította el március elején, hogy a fellebbezési folyamat idejére felfüggessze az eltiltást. Utóbbi kapcsán a klub a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulhat, de ezt mostanáig nem tette meg.

Andreas Christensen, a londoniak hátvédje egy dán lapnak úgy fogalmazott: amennyiben a klub nem igazolhat új játékosokat, úgy minden labdarúgóját meg akarja tartani. A 22 éves belső védő iránt sajtóhírek szerint a Bayern München és az FC Barcelona is érdeklődött.

Az eltiltás érintheti Eden Hazard jövőjét is. A belga támadó tavaly úgy fogalmazott: az az álma, hogy a Real Madridban szerepeljen.

A nemzetközi szövetség hasonló érveléssel a Real Madridot és az Atlético Madridot is megbüntette 2016 januárjában. Előbbinek a CAS-nál sikerült elérnie a határozat felfüggesztését, utóbbinak viszont 2018 januárjáig érvényben maradt az átigazolásokból történt kizárása.

A Barcelonát 2014-ben hasonló okból szintén két időszakra zárták ki az átigazolásból.

Legfrissebb hírek

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
2026.11.05. 15:25

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
2026.11.03. 19:57

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54