Pool: Kloppnak nem a megnyert trófeák, hanem Isten a mérce

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.18. 21:10
null
Klopp számára nem az emberek, hanem Isten véleménye a fontos (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool FC menedzsere a The Guardiannek nyilatkozott nemrég, s a német menedzser elmondta, sokkal fontosabb számára Isten véleménye, mint az, hogy hány trófeát nyer a Liverpoollal. 


„Elképzelni sem tudják, mennyire nem érdekel
– mondta Klopp arra a felvetésre, miszerint csak a Liverpoolnál szerzett trófeák alapján ítélik meg. – Sosem tekintettem így magamra. Az én dolgom az, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek, hogy hozzásegítsem a csapatot a lehető legjobb eredményekhez. Nem az a célom, hogy ötven vagy akárhány év múlva emlékezzenek rám. Számomra ez nem nyomás, hanem lehetőség. Szeretem, amit csinálok, fantasztikus csapatom van, és ez elég ahhoz, hogy boldog ember legyek.

„Tisztelem az emberek és a játékosok vágyait, és én is a részese lehetek ennek az álomnak. De számomra nem ez a végállomás, az embereknek talán az. Nem érdekel, ki ítélkezik felettem. Egy nap Isten megítél, és ez az egyetlen dolog, ami érdekel. Nem is érdekelhetne kevésbé a többi ember véleménye.”

Jürgen Kloppot 2015 októberében nevezték ki a Pool menedzserének, trófeát még nem nyert a csapattal.

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.12.22. 23:11

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 10:45

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 07:53

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik