Tottenham: Végre nyertem egy trófeát – Pochettino

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.01. 12:57
null
Pochettino munkáját végre elismerték (Fotó: AFP)
Mauricio Pochettinót (Tottenham) választották a 2018–2019-es Premier League szezon legjobb menedzserének az ez évi London Football Awardson. A díjátadón még elismerték az egyik játékosát, Szon Hung Mint és a West Ham fiatalját, Declan Rice-t is. 

Mauricio Pochettino az eddigi 10 éves edzői karriere alatt, egyetlen sorozatot sem tudott megnyerni az éppen aktuális klubjával.

Az argentin 3 és fél éven keresztül irányította a spanyol Espanyolt, utána másfél esztendőig a Southamptonnál volt. 2014 májusa óta ül a Tottenham kispadján, azóta, az első szezon kivételével (amikor is az ötödik helyen végzett a londoni együttessel), mindegyik idényben sikerült megkaparintania a dobogós pozíciók valamelyikét.

„Végre nyertem egy trófeát" – mondta a 46 éves szakember aLondon Football Awardson.

Kiosztották a legjobb játékosnak járó díjat is, amelyet Pochettino egyik alapembereSzon Hung Min kapott meg, a legkiválóbb fiatal pedig a West Ham középpályása, Declan Rice lett.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik