Anglia: nemes gesztust tett a Manchester City szélsője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.22. 14:26
null
Sterling csehek elleni egyik gólját Damary Dawkinsnak ajánlotta (Fotó: AFP)
Raheem Sterling, a Manchester City középpályása fizeti Damary Dawkins temetésének költségeit, miután a Crystal Palace utánpótlás-játékosa leukémiában elhunyt.

A 13 éves játékos leukémiában szenvedett, a múlt hónapban pedig sajnálatos módon elveszítette a küzdelmet. Halála után Raheem Sterling jelezte a családnak, hogy ő szeretné állni a temetés költségeit. Damary édesapja elárulta, hogy Sterling meglátogatta fiát a kórházban is, és nagyon jó kapcsolatot ápolt a családdal.

„Tudtam, hogy beszéltek, mivel (Sterling) eljött a kórházba, ahol együtt játszottak és mezt cseréltek” – mondta a Press Associationnek a fiú édesapja.

„Emlékszem, amikor a Crystal Palace a Manchester Cityvel játszott és megverték őket. Damary felvette a Crystal Palace melegítőjét, lefényképezte, és elküldte Sterlingnek, majd kicsit ugratták egymást. Ez nagyon szívmelengető volt” – folytatta Tony Dawkins.

A csehek elleni márciusi Európa-bajnoki selejtezőn Sterling mesterhármast szerzett, második gólját Damarynak ajánlotta.

„Damary egy beteg srác volt, akin próbáltam segíteni, és azt gondoltuk, hogy sikerült is találnunk egy donort – mondta Sterling az ITV-nek. – Sajnos a donor nem volt megfelelő, ő pedig eltávozott. Azt gondoltam, valamit tennem kell, hogy segítsek a gyászoló családon.”

 



 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
Tegnap, 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29