Fulham: a tulajdonos elnézést kért a szurkolóktól a kiesés miatt

MTI MTIMTI MTI
2019.04.03. 13:58
Shahid Khan tulajdonos elnézést kért a Fulham szurkolóitól amiatt, hogy a csapat búcsúzott az angol labdarúgó-bajnokság élvonalától.

A londoni együttes sorsa a Watford otthonában kedden elszenvedett 4–1-es vereséggel pecsételődött meg: a Fulham hátránya öt fordulóval a zárás előtt 16 pont a még bennmaradást jelentő, 17. helyen álló Burnleyvel szemben.

„Bocsánatot kérek, hogy cserben hagytunk benneteket. Az volt a célunk, hogy építkezzünk az előző idényben feljutott csapatra, ezért pedig jelentős anyagi befektetéseket is tettünk. Tegnap biztossá vált, amiről augusztusban nem hittük, hogy lehetséges” – fogalmazott a klub honlapján megjelent közleményben az amerikai üzletember.

A Fulham tavaly nyári feljutását követően nagyjából 100 millió fontot (37 milliárd forintot) költött új labdarúgókra, akik azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A csapatnál a szezon során kétszer is edzőcsere történt: novemberben a szerb Szlavisa Jokanovicsot Claudio Ranieri váltotta, az olasz szakember helyére pedig februárban Scott Parker került. Az együttes a Premier League legrosszabb védelmével rendelkezik – 33 mérkőzésen 76 gólt kapott –, és az angol labdarúgás első négy osztályában az egyetlen csapat, amely a mostani idényben még nem győzött idegenben: 17 mérkőzésen két döntetlen és 15 vereség a mérlege).

A Fulham mellett a Huddersfield Town is biztosan elköszön az élvonaltól.

Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:10

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

A City tizenegyesekkel verte ki a Brightont, a Bournemouth kiütötte a Villát az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Legyőzte az Evertont, így pontszámban beérte a Man. Cityt az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.24. 18:00

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2026.10.17. 18:20

Ikszelt a Manchester United a Fulhammel a szerencsés gólok meccsén

Angol labdarúgás
2026.09.20. 19:26

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04