PL: hipnotizáltatta volna hatéves fiát, amiért az Tottenham-szurkoló lett

Vágólapra másolva!
2019.04.03. 13:15
3000 fontot (1.1 millió forint) ajánlott egy Arsenal-drukker brit apuka azért, hogy valaki hipnotizálja hatéves kisfiát, aki a labdarúgó-világbajnokság után Harry Kane miatt elkezdett a Tottenhamnek szurkolni – számolt be a különleges történetről a sportbible.com.

A cikk szerint a meg nem nevezett apa először saját ismerősei közt próbált eljutni egy hipnotizőrhöz. A terve az volt, hogy 3000 fontért cserébe „átnevelteti” hatéves gyermekét, de kapcsolatai révén nem talált megfelelő embert. Ekkor sem esett kétségbe, online kezdett keresésbe, egy egymás megsegítésére fejlesztett közösségi oldalon pedig fel is adta „hirdetését".

Ebben kifejtette, a probléma a világbajnokságon, amelyen a Tottenham, illetve az angol válogatott támadója, Harry Kane hat góljával elnyerte a vb-aranycipőt. A fiú ezt követően kezdett szimpatizálni a csatárral, és ezzel párhuzamosan az édesapjának nem épp kedves Spursszel.

„Tavaly láttam egy videót, nem tudom pontosan, ki csinálta, de egy pubban hipnotizált egy Arsenal- és egy Tottenham-drukkert, hogy a másik csapatért szurkoljanak. Ezt akarom tenni a fiammal is."

A felhívásban arra is kitér, diszkréciót vár, ugyanis a projektbe nem szeretné bevonni a feleségét.

„Úgy gondolom, egyszerűbb lesz bocsánatot kérni, mint az engedélyét."

Az apa megjegyezte azt is, tudja, fura a kérés, de szeretné megosztani a futballal kapcsolatos élményeket a gyerekével, ez pedig szinte elképzelhetetlen úgy, ha a két legnagyobb riválisnak szurkolnak.

Hogy mi lett a történet vége, egyelőre nem tudni. Mindenesetre a diszkréció odalett.

Legfrissebb hírek

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
20 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
2025.11.10. 13:09

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.11.10. 07:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
2025.11.09. 17:37

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
2025.11.09. 16:06

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55
Ezek is érdekelhetik