Chelsea: a világbajnok csatár marad még egy évet – hivatalos

2019.05.21. 13:25
null
Olivier Giroud (balra) még egy évig marad a Chelsea játékosa (Fotó: AFP)
Olivier Giroud egy évvel meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését, így a 2019–2020-as idényre is marad a Chelsea-nél – számolt be a londoni klub hivatalos honlapja.

 

Giroud 2018 januárjában, az Arsenaltól érkezett a Chelsea-hez, azóta 62 tétmérkőzésen 17 gólt szerzett a klub színeiben. Tavasszal többször is szóba került a távozása, a Marseille-t, a Lyont és a Lille-t is emlegették vele kapcsolatban, mégis a maradás mellett döntött.

A megállapodás azért is fontos a Chelsea számára, mert a klub a FIFA szabályainak megsértése miatt 2020 júliusáig nem tud új futballistát szerződtetni.

„Örülök, hogy aláírtuk a szerződést. Szerettem volna még legalább egy évig maradni. Az első pillanattól kezdve jól érzem magam a csapat tagjaként, remélem, hogy hamarosan újabb trófeát nyerhetünk együtt” – utalt a 32 éves francia az Európa-liga közelgő fináléjára, amelyben a Chelsea épp korábbi csapatával, az Arsenallal mérkőzik meg.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
19 órája

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59