Arsenal: Zaha helyett brazil válogatott szélső érkezik – sajtóhír

B. A.B. A.
2019.07.16. 19:26
null
Everton is fontos szerepet játszott a brazilok Copa América-sikerében (Fotó: AFP)
Habár a nyár első felében Wilfried Zaha lehetséges érkezéséről lehetett hallani, a Crystal Palace támadójának magas ára elriasztotta az Arsenalt, amelynek figyelme a legfrissebb hírek szerint a brazil válogatott szélső, Everton felé fordul.

 

A Sky Sports egyelőre csupán érdeklődésről ír, azonban több brazil forrás is úgy tudja, hogy az Arsenal és a Gremio már megegyezett egymással: az angol klub – melynek orvosai várhatóan még kedden megérkeznek Brazíliába, hogy megvizsgálják a játékost – 28 millió eurót fizet rögtön, majd további 12 milliót különböző bónuszok formájában.

Az észak-londoniak vetélytársa a szélső kegyeiért folyó versenyfutásban az Atlético Madrid lehet, amely szintén kész megadni a Gremio által kért 40 millió eurót.

A 22 éves Everton nagyszerűen teljesített a brazil sikerrel végződő Copa Américán, hat meccsen háromszor talált a kapuba, közte a Peru elleni fináléban.

Az Arsenal a következő napokban belehúzhat az átigazolások terén. A Sky Sports szerint a klub hamarosan megteheti harmadik, egyben végső ajánlatát a Celtic balhátvédjéért, Kieran Tierneyért, emellett továbbra is terítéken van a világ egyik legtehetségesebb fiatal védőjének tartott William Saliba (St.-Étienne) szerződtetése, sőt, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a következő idényre kölcsönbe érkezik Dani Ceballos a Real Madridtól.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05