Liverpool: a Barca kereste Van Dijket, gyors választ kapott

Vágólapra másolva!
2019.07.13. 09:15
null
Van Dijk jövőre sem lesz Lionel Messi csapattársa (Fotó: AFP)
Angol sajtóhírek szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona megkörnyékezte a Liverpool FC klasszis védőjét, Virgil van Dijket egy esetleges átigazolás reményében, ám a játékos képviselői gyorsan rövidre zárták a történetet.

 

Liverpool-szurkolók: nyugalom, Van Dijk nem megy sehová.

A Mirror vezető futballszakírója, John Cross értesülései szerint a Bajnokok Ligája elődöntőjében éppen a Pool ellen megégő Barca ugyan megkereste a Liverpool 28 éves klasszisát, ám a futballista képviselői azonnal határozottan nemet mondtak a katalánoknak. Cross hozzátette, esély sincs arra, hogy nyélbe üssék az üzletet.

A Southamptontól távozó Van Dijk érkezését 2017 decemberében jelentette be a Liverpool, amelynél először alapemberré, majd a világ egyik legjobb védőjévé nőtte ki magát. Kulcsszerepe volt abban, hogy a liverpooliak 2019 júniusában felemelhették a Bajnokok Ligája-trófeát. Eddig 72 hivatalos meccsen lépett pályára, s hét gólt szerzett a Liverpool mezében.

Anfield Edition on Twitter

Barcelona made an enquiry about signing Virgil Van Dijk this summer, although his representatives rubbished their attempts and nothing went any further. [@johncrossmirror]


Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
23 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:16

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50
Ezek is érdekelhetik