Bristol City: edzője el volt ájulva Nagy Ádám bemutatkozásától

K. D.K. D.
2019.08.10. 19:32
Mint arról beszámoltunk, négy bemutatkozóval, köztük a Bolognából szerződtetett Nagy Ádámmal a soraiban játszott 1–1-es döntetlent a Bristol City szombaton az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship). Lee Johnson menedzser a lefújás után pont a magyar középpályást emelte ki, akinek nagyon elégedett volt a teljesítményével!

„Jobban örültem volna a három pontnak, ennek ellenére nagyon elégedett voltam azzal, amit láttam! Külön örültem annak, hogy több játékosunk is látványosan kiemelkedett a mezőnyből. Külön kiemelném Nagy Ádámot, aki egyszerűen fantasztikusan futballozott. Egy pillanatra sem állt meg, folyamatosan küzdött a labdáért, nagyszerűen látott a pályán, okosan és egyszerűen építette a támadásokat!” – áradozott Lee Johnson menedzser a lefújás után a csapat Twitter-oldalára felkerülő videóban.„Jobban örültem volna a három pontnak, ennek ellenére nagyon elégedett voltam azzal, amit láttam! Külön örültem annak, hogy több játékosunk is látványosan kiemelkedett a mezőnyből. Külön kiemelném Nagy Ádámot, aki egyszerűen fantasztikusan futballozott. Egy pillanatra sem állt meg, folyamatosan küzdött a labdáért, nagyszerűen látott a pályán, okosan és egyszerűen építette a támadásokat!” – áradozott Lee Johnson menedzser a lefújás után a csapat Twitter-oldalára felkerülő videóban.

Nagy Ádám teljesítménye a mesteren kívül a szurkolókat is meggyőzte, akik a közösségi oldalakon csupa jót írtak a magyar középpályásról. Akinek nem igazán tudja egyelőre senki, hogyan kell kiejteni a nevét…

„Nagy Ádám ki...ott zseniális igazolásnak tűnik!”

eamon on Twitter

„Mesteri teljesítmény Nagy Ádámtól!”

Ellis on Twitter

„Srácok, csinálnátok légyszi egy videót, hogyan kell kimondani Nagy Ádám nevét? Mert már négy különböző verziót hallottam… Ha ilyen jól fog játszani, ideje megtanulnom a nevét!”

Max Schindler on Twitter

A statisztikák alapján Nagy 93 százalékos pontossággal passzolt angliai bemutatkozása alkalmával, és valóban csapata egyik legjobbja volt.

Jól sikerült Nagy Ádám bemutatkozása (Fotó: StatsZone)
Jól sikerült Nagy Ádám bemutatkozása (Fotó: StatsZone)
Legfrissebb hírek

A Pókember könnyfakasztó jelenetét felhasználva jelentette be új kapusát a Burnley

Angol labdarúgás
2026.08.06. 11:51

Nagy Ádám: Ez nem volt hollywoodi filmszerű

Európa-liga
2026.08.05. 23:44

Nagy Ádám a vezérszerepről, a kritikákról és az Európa-ligáról – videós interjú

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 18:47

Nagy Ádám ma már örül, hogy tizenkét évesen nem adta fel

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:58

A 10-es mez: „a 88-szoros válogatottat inkább fanyalgás fogadja…”

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 08:43

Nagy Ádám visszatért a Ferencvároshoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 12:02

Nagy Ádám már a Vasas ellen pályára léphet a Ferencvárosban – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.30. 21:13

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11