MLS: a Manchester Citytől érkezhet Beckhamék első sztárjátékosa

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 11:34
null
David Silva az Egyesült Államokban köthet ki (Fotó: AFP)
Az Independent beszámolója szerint David Silva a David Beckham által életre hívott Inter Miamiban folytathatja pályafutását. A 33 éves spanyol középpályás korábban már bejelentette, az idény végén elhagyja a Manchester Cityt, a kérdés csupán az, hol lesz a következő állomáshelye.

 

Az Inter Miami a 2020-as idényben csatlakozik az amerikai élvonal (MLS) mezőnyéhez. Eddig összesen három játékost jelentettek be a jövő évi keretből: az argentin Matías Pellegrinit és Julián Carranzát, valamint a venezuelai Christian Makount. Ami szintén biztos a kerettel kapcsolatban, hogy öt játékost „draftolhatnak” majd a jelenleg is az MLS-ben szereplő riválisoktól.

Beckhamék – az eddigi érkezők miatt is – olyan futballistát szeretnének az öltöző vezéregyéniségének, aki spanyolul (is) beszél. Az angolok korábbi kiváló szélsője, miami üzlettársa, Jorge Mas és a klub sportigazgatója, Paul McDonoughalig egy hónappal ezelőtt Barcelonában is tárgyalt – állítólag Luis Suárez megszerzéséről, bár az amerikai sajtó Lionel Messi nevét is bedobta.

Náluk sokkal reálisabb célpont az Independent szerint David Silva, aki épp augusztusban jelentette be, hogy 2020 nyarán lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, s az évad végén távozik a Manchester Citytől, amelyhez 2010-ben 26 millió font ellenében szerződött.

Silva kapcsán korábban a spanyol Las Palmas, illetve a japán Vissel Kobe is szóba került,ám az angolok úgy tudják, az Inter Miami ajánlata szakmailag és anyagilag is kedvezőbb kihívást jelenthet a kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok számára.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
3 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik