PL: emberelőnyben sem bírt az Aston Villa a West Hammel

P. K.P. K.
2019.09.16. 22:53
null
Anwar El Ghazit és Tyrone Mingst a társak választották szét egymástól (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League 5. fordulójának hétfő esti mérkőzésén az Aston Villa hazai pályán a 67. perctől emberelőnyben játszva sem tudta legyőzni a West Hamet.

A bajnoki idényt három vereséggel és egy győzelemmel kezdő, a Premier League-be tavasszal a másodosztályból feljutó Aston Villa a legutóbbi három tétmeccsét, illetve két bajnokiját megnyerő West Hamet fogadta az 5. forduló záró mérkőzésén.

Az első félidő kevés említést érdemlő eseményt hozott. Hazai részről Wesleynek volt egy közeli fejese, de nem tudott betalálni, míg a birminghamiek védője, Tyrone Mings azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hevesen összeszólalkozott csapattársával, Anwar El Ghazival, még a homlokuk is összeért a vita hevében.

A második félidőben John McGinn szánta rá magát lövésre a tizenhatoson kívülről, a labda a kapufát is súrolva hagyta el a hátékteret, majd nem sokkal később El Ghazi került lövőhelyzetbe, de az a lehetőség is kimaradt.

A vendégeknél a 67. percben Arthur Masuaku a kiállítás sorsára jutott, miután buktatásért megkapta a második sárga lapját. Az Aston Villa támadójátékából azonban hiányzott az átütőerő, és a West Ham még arra is képes volt, hogy kontrákat vezessen. Gól azonban nem született, az Aston Villa az első döntetlenjét játszotta az idényben.

PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Hétfői mérkőzés
Aston Villa–West Ham United 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 5 5 15–4 +11 15
2. Manchester City 5 3 1 1 16–6 +10 10
3. Tottenham 5 2 2 1 11–6 +5 8
4. Manchester United 5 2 2 1 8–4 +4 8
5. Leicester City 5 2 2 1 6–4 +2 8
6. Chelsea 5 2 2 1 11–11 0 8
7. Arsenal 5 2 2 1 8–8 0 8
8. West Ham 5 2 2 1 6–7 –1 8
9. Bournemouth 5 2 1 2 8–9 –1 7
10. Southampton 5 2 1 2 5–6 –1 7
11. Everton 5 2 1 2 5–7 –2 7
12. Crystal Palace 5 2 1 2 3–6 –3 7
13. Norwich City 5 2 3 9–12 –3 6
14. Burnley 5 1 2 2 6–7 –1 5
15. Sheffield United 5 1 2 2 5–6 –1 5
16. Brighton & Hove Albion 5 1 2 2 5–8 –3 5
17. Aston Villa 5 1 1 3 4–6 –2 4
18. Newcastle 5 1 1 3 4–8 –4 4
19. Wolverhampton 5 3 2 6–10 –4 3
20. Watford 5 2 3 4–10 –6 2
Legfrissebb hírek

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Hegyi Krisztián Prágában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 22:16

Megkapta az európai Szuperkupa-meccset a vb-ről kizárt játékvezető

Bajnokok Ligája
2026.06.11. 16:00

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43
Ezek is érdekelhetik