Liverpool: a londoni legfelsőbb bíróságon dőlt el, milyen mez lesz jövőre

T. I.T. I.
2019.10.25. 12:32
null
A nyártól már nem a New Balance öltözteti a Liverpoolt (Fotó: Liverpool Echo)
A brit legfelsőbb bíróságnak kellett döntenie a Liverpool FC jövő évi mezéről – legalábbis arról, hogy melyik sportszergyártó cég gyártsa és szállítsa a szereléseket. A Bajnokok Ligája-győztes csapat szerződése 2020 májusában kifut a jelenlegi partner New Balance-szal, s a nyártól a Nike-val kötött megállapodást – csakhogy a bostoni cég megtámadta a megállapodást.


A Liverpool Echo beszámolója szerint a New Balance, amely 2012-ben a Warrior nevű leányvállalatával, majd 2015-től már saját nevén szállította a Liverpool mezeit a szerződésük egyik záradékára hivatkozott. E szerint minden rivális cég ajánlatával szemben előnyt élveznek egy esetleges szerződéshosszabbításra, ehhez csupán az anyagi feltételeket kell garantálniuk – avagy, ha hajlandóak ugyanazt az összeget kifizetni az angol csapatnak, mint a Nike, akkor a Liverpoolnak maradnia kell a bostoni cég termékeinél.

A Liverpool értelmezése szerint viszont az anyagi feltételek mellett a New Balance-nak a Nike által biztosított többi szolgáltatást is garantálnia kellett volna, amire egyértelműen nem képes a cég. Ilyen a világméretű terjesztői hálózat, illetve a Nike-val szerződésben álló világsztár sportolók marketingértéke. A Nike-ajánlat ugyanis lehetővé tenné a Liverpool számára, hogy a jövőben LeBron James, Serena Williams vagy épp a sportmániás rapper,Drake Graham társaságában promotálja magát.

A Londonban székelő bíróság a Liverpoolnak adott igazat, hiába ígért a hírek szerint a New Balance a Nike-nál nagyobb szponzorációs összeget, végül ez sem számított.

Arról egyelőre nincsenek pontos információk, hogy a bírósági döntés után a Liverpool FC mennyi időre és pontosan milyen összeg mellett köt szerződést az amerikai sportóriással.

A Nike még sosem biztosított mezeket a Liverpoolnak. Az angol bajnokság élcsapatai közül a Chelsea-t és a Tottenhamet is a Nike öltözteti. A Manchester Cityvel az előző évad végén járt le a megállapodásuk, a Liverpool az utóbbi klub helyét veheti így át a portfólióban.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Nagy húzás a sportbizniszben: Kylian Mbappé húsz év után sportszergyártót váltott

Francia labdarúgás
2026.09.18. 15:23

Bemutatta a Vasas a csapat új idegenbeli mezét

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 13:23

Puskás Ferenc arcképe is rajta lesz a PAFC új mezén a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 12:50

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

A Brentford bemutatta a Kingsman című film ihlette új mezét – videó

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:39

Megvan, milyen mezben játszanak a vb-döntő résztvevői

Foci vb 2026
2026.07.18. 00:03

Árverésen Puskás Ferenc eredeti Real Madrid-meze

Minden más foci
2026.07.12. 14:35