Arsenal: Emery döntött, már nem Xhaka a csapatkapitány

R. B.R. B.
2019.11.06. 08:20
null
Xhakától (jobbra) elvették a csapatkapitányi karszalagot (Fotó: AFP)
Unai Emery, az angol élvonalbeli Arsenal spanyol menedzsere elvette a csapatkapitányi karszalagot Granit Xhakától, a londoni együttes svájci labdarúgójától, aki a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzésen dühödten vonult le a pályáról, s közben a szurkolókat hergelte.

 

A 27 esztendős középpályást – aki 2016 óta az Arsenal játékosa – az október 27-i találkozón (2–2) kifütyülte saját közönsége, miközben lecserélte őt Emery, erre a svájci mérgében levette a mezét és egyből az öltözőbe vonult. Xhaka később közleményben tisztázta a helyzetet, elismerte, hibázott.

„Reggel egyeztettem vele, már nem tagja a kapitányi csapatnak – mondta a keddi sajtótájékoztatóján Unai Emery. Elfogadta a döntésemet, ezzel lezártnak tekintem az ügyet.”

A spanyol szakember egyúttal jelezte, így négy kapitánya maradt az együttesnek. Az első számú Pierre-Emerick Aubameyang, helyettesei pedig Héctor Bellerín, Alexandre Lacazette és Mesut Özil.

Az Arsenal szerdán 16.50-kor a Vitória Guimaraes ellen lép pályára az Európa-ligában. A meccsre nevezett bő keretben többek között nincs ott Xhaka, Aubameyang és Özil sem.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
F-CSOPORT
16.50:
Vitória Guimaraes (portugál)–Arsenal (angol) (Tv: Digi Sport1)

Arsenal on Twitter

Unai Emery has confirmed that Pierre-Emerick Aubameyang is our new club captain.



 

Legfrissebb hírek

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
17 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Arsenal: célegyenesben lehet Bruno Guimaraes szerződtetése

Angol labdarúgás
2026.07.31. 13:55