PL: a liga új vezérigazgatója még be sem töltötte tisztségét, máris lemondott

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 19:49
null
Pemsel nem lesz a PL új vezérigazgatója (Fotó: Premier League/PA)
David Pemsel két hónapon belül a Premier League vezérigazgatója lett volna, ám a hét eleji sajtóközlemények miatt – melyek szerint egyik korábbi női kollégájának nem illő üzeneteket küldött – lemondott jövőbeli posztjáról.

 

A Premier League a következő nyilatkozatot adta ki David Pemsel lemondásáról.

„A hét eleji sajtóközlemények miatt David Pemsel benyújtotta lemondását, a liga pedig elfogadta azt, így Pemsel nem lesz a Premier League vezérigazgatója. Az ideiglenes vezérigazgató Richard Masters lesz – írja a The Guardian.

Pemselt az elmúlt hónapban nevezték ki a Premier League vezérigazgatójának, miután a Guardian Media Groput otthagyta. Az 51 esztendős szakember a harmadik személy volt, akit a Premier League ki akart nevezni Richard Scudamore 2018-as távozása óta.

Pemselről kiderült, hogy egyik korábbi kollégájának nem illő üzeneteket küldött, valamint a The Sun írt róla egy cikket azt követően, hogy állítólag több, 20 éven aluli lánnyal SMS-ezett, ám ez az írás már nem elérhető.

 


 

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
8 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
16 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44

„Szoboszlai akkor lesz kezdő, ha teljesen egészséges” – Arne Slot a Nemzeti Sportnak

Angol labdarúgás
2025.12.19. 11:17
Ezek is érdekelhetik