Arsenal: Arteta az „ágyúsok” új vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.12.20. 15:12
null
Mikel Arteta az Arsenal új menedzsere (Montázs: Arsenal)
Mikel Arteta az Arsenal labdarúgócsapatának új vezetőedzője – jelentette be a londoni klub a hivatalos honlapján.

 

A Manchester City szakmai stábjából érkező spanyol tréner kinevezése senkit sem érhet váratlanul, angol sajtóértesülésekre hivatkozva már többször is beszámoltunk róla, hogy az Arsenal vezetősége vele szeretné pótolni a novemberben menesztett Unai Emeryt. Az elmúlt hetekben ideiglenes megbízással Fredrik Ljungberg irányította a londoni együttest.

Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere a minap elárulta, az Arsenal valóban megkereste Artetát, aki hamar meg is állapodott a fővárosiakkal a személyes feltételekről, de a hivatalos bejelentésre addig nem kerülhetett sor, amíg a két klub dűlőre nem jut egymással Arteta kompenzációs áráról.

Pénteken megszületett a megegyezés a felek között, az Arsenal a korábbi hírek szerint 2 millió fontot fizet a Manchester Citynek a spanyol szakember szolgálataiért cserébe.

Mikel Arteta már az Arsenal mezével
Mikel Arteta már az Arsenal mezével

Arteta – aki játékosként 2011 és 2016 között szerepelt az „ágyúsoknál” – három és fél évre, 2023 nyaráig írt alá az Arsenalhoz.

A spanyol szakember az 1886-ban alapított londoni egyesület történetének 20. állandó menedzsere. Segítőinek neve egyelőre nem ismert.

Arsenal on Twitter

Welcome back, Mikel! Head coach of The Arsenal https://t.co/lhsAfQ7cfq



Az Arsenal eddigi menedzserei
Az Arsenal eddigi menedzserei
Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
4 órája

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
6 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
2025.09.13. 23:05

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
2025.09.13. 20:26

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
2025.09.13. 18:45

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.09.13. 18:01

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
2025.09.13. 15:29
Ezek is érdekelhetik