Everton: mindenben megegyeztek, Ancelotti lesz az új edző – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.12.16. 21:24
null
Ancelotti visszatérhet a Premier League-be (Fotó: AFP)
Angol lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Everton megegyezett Carlo Ancelottival, aki készen áll arra, hogy a liverpooli labdarúgócsapat menedzsere legyen.

 

Az Everton a városi rivális Liverpool elleni súlyos, 5–2-es vereség után menesztette Marco Silvát, azóta a korábbi játékos, Duncan Ferguson vette át a csapat irányítását ideiglenesen. A gárda egyelőre jól teljesít Fergusonnal, az biztos, hogy szerdán még a skót irányítja az Evertont a Leicester elleni Ligakupa-negyeddöntőben.

A Sky Sports szerint azonban már nem sokáig marad a csapat élén az egykori közönségkedvenc, ugyanis a Napolitól érdekes körülmények között menesztett Carlo Ancelottival már meg is egyezett az Everton vezetősége, s a bejelentés akár a szerdai kupameccs előtt megtörténhet.

Az olasz szakember korábban a Chelsea-nél dolgozott a Premier League-ben 2009 és 2011 között, első idényében bajnoki címet és FA-kupa-győzelmet ünnepelhetett a Stamford Bridge-en.

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
11 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
20 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44

„Szoboszlai akkor lesz kezdő, ha teljesen egészséges” – Arne Slot a Nemzeti Sportnak

Angol labdarúgás
2025.12.19. 11:17
Ezek is érdekelhetik