PL: a „százados” Lacazette gólja sem ért pontot az Arsenalnak

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 23:10
null
A „százados” Lacazette gólja sem segített Ljungberg első hazai meccsén (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában az Arsenal meglepetésre 2–1-re kikapott otthon a Brightontól.

Kisebb meglepetésre a Brighton kezdett aktívabban, és lényegesen több helyzetet is alakított ki az első félidőben nagynevű riválisánál – a 36. percben pedig a vezetést is megszerezte: jobb oldali szöglet után Webster elé keveredett a labda, ő pedig a jobb alsóba lőtt (0–1).

A második félidőre egy teljesen más szellemiségben játszó Arsenal érkezett a pályára, és az erőfeszítések hamar egyenlítést eredményeztek, Özil jobb oldali szögletét a 100. „ágyús” tétmeccsét játszó Lacazette fejelte kapura, Ryan pedig már csak hozzáérni tudott a labdához (1–1).

A játékrész derekán úgy tűnt, a vezetést is megszerzi a házigazda, de David Luiz már lesen volt a kapáslövése előtt, így nem született meg a londoniak vezető gólja. Nem úgy a túloldalon. A 80. percben ugyanis jött a feketeleves: Mooy bal oldali beadását követően Maupay a bal alsó sarokba csúsztatta a labdát, így a Brighton 2–1-re nyert!

ÖSSZEFOGLALÓ



ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
Sheffield United–Newcastle 0–2 (Saint-Maximin 15., Shelvey 70.)
Arsenal–Brighton 1–2 (Lacazette 50., ill. Webster 36., Maupay 80.)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Liverpool–Everton 5–2
(Origi 6., 31., Shaqiri 17., Mané 45., Wijnaldum 90., ill. M. Keane 21., Richarlison 45+3.)

Chelsea–Aston Villa 2–1 (Abraham 24., Mount 48., ill. Trezeguet 41.)
Leicester City–Watford 2–0 (Vardy 55. – 11-esből, Maddison 95.)
Manchester United–Tottenham Hotspur 2–1 (Rashford 6., 49. – a másodikat 11-esből, ill. Alli 39.)
Southampton–Norwich City 2–1 (Ings 22., Bertrand 43., ill. Pukki 66.)
Wolverhampton Wanderers–West Ham United 2–0 (Dendoncker 23., Cutrone 86.)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Burnley–Manchester City 1–4 (R. Brady 89., ill. G. Jesus 24., 50., Rodri 68., Mahrez 87.)

Crystal Palace–Bournemouth 1–0 (Schlupp 76.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 15 14 1 37–14 +23 43
2. Leicester City 15 11 2 2 35–9 +26 35
3. Manchester City 15 10 2 3 43–17 +26 32
4. Chelsea 15 9 2 4 30–21 +9 29
5. Wolverhampton 15 5 8 2 21–17 +4 23
6. Manchester United 15 5 6 4 23–18 +5 21
7. Crystal Palace 15 6 3 6 14–18 –4 21
8. Tottenham 15 5 5 5 25–23 +2 20
9. Sheffield United 15 4 7 4 17–16 +1 19
10. Arsenal 15 4 7 4 21–23 –2 19
11. Newcastle 15 5 4 6 15–22 –7 19
12. Burnley 15 5 3 7 22–24 –2 18
13. Brighton & Hove Albion 15 5 3 7 18–22 –4 18
14. Bournemouth 15 4 4 7 18–21 –3 16
15. West Ham 15 4 4 7 17–25 –8 16
16. Aston Villa 15 4 3 8 22–24 –2 15
17. Southampton 15 4 3 8 17–33 –16 15
18. Everton 15 4 2 9 16–27 –11 14
19. Norwich City 15 3 2 10 16–32 –16 11
20. Watford 15 1 5 9 9–30 –21 8
Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
8 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
10 órája

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
12 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
13 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
15 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11
Ezek is érdekelhetik