PL: az Everton pontot rabolt az MU-tól, a ráadásban nyert a Spurs

D. Á.D. Á.
2019.12.15. 17:03
null
Az Evertonnak nagy szerencséje volt a vezető gólnál (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójának vasárnapi játéknapján, a Manchester United hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Evertonnal, míg a Tottenham idegenben 2–1-re legyőzte a Wolverhamptont.

 

MANCHESTER UNITED–EVERTON 1–1

Az Evertonnak láthatóan jót tett Marco Silva menesztése, hiszen a múlt heti, Chelsea elleni siker után ismét megtréfált egy nagy csapatot. Az első félidőben nagy harc folyt a mezőnyben, a helyzetekig inkább a „vörös ördögök” jutottak el – bár ezek jelentős része távoli lövések voltak.

A 25. percben Lucas Digne-t sérülés miatt le kellett cserélni, helyére a veterán klubikon, Leighton Baines érkezett. Mindössze tíz perccel később ő végezhetett el szögletet, a beívelt labdára David de Gea nagyon rossz ütemben mozdult ki, ezzel meglepte a mögötte helyezkedő Victor Lindelöföt is, akiről szerencsétlenül a kapuba került a labda – öngól (0–1).

A fordulás után mezőnyfölénybe került a Manchester United, ami a hajrában kifizetődött. A csereként beálló Mason Greenwood pontos lövést küldött a bal alsóba, Jordan Pickford tehetetlen volt (1–1). Az MU-nak és az Evertonnak is megvolt az esélye, hogy megnyerje a találkozót, de egyiknek sem sikerült újabb gólt szereznie.

WOLVERHAMPTON–TOTTENHAM 1–2

A Tottenhamre nem várt egyszerű feladat a Premier League-ben, hiszen ahhoz a Wolverhamptonhoz látogatott, amely a tabella 7. helyét foglalta el, hazai pályán pedig legutóbb még szeptemberben kapott ki a bajokságban – igaz, akkor súlyos, 5–2-es vereséget szenvedett a Chelsea-től.

A londoniak számára jól kezdődött a találkozó, már a 8. percben vezetett José Mourinho csapata. Lucas Moura nagy lendülettel lódult meg, majd a tizenhatoson belülre érve óriási bombát eresztett meg a léc alá (0–1). A Spurs sokáig volt előnyben, de a 67. percben a hazai gárda kiegyenlített – Adama Traorét nem vették eléggé komolyan a vendégvédők, ő pedig nem habozott, 20 méterről védhetetlen lövést zúdított a jobb felsőbe.

A Wolves ezután többször próbálkozott, ám a győztes találatot a Tottenham szerezte meg. Már a ráadás is elkezdődött, amikor Christian Eriksen szögletére Jan Vertonghen érkezett, és 11 méterről leadott fejesére nem ért oda Rui Patrício (1–2).

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Manchester United–Everton 1–1
(Greenwood 78., ill. Lindelöf 36. – öngól)
Wolverhampton–Tottenham Hotspur 1–2 (A. Traoré 67., ill. Lucas Moura 8., Vertonghen 91.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Liverpool–Watford 2–0 (Szalah 38., 90.)
Burnley–Newcastle United 1–0 (Wood 58.)
Chelsea–AFC Bournemouth 0–1 (Gosling 84.)
Leicester City–Norwich City 1–1 (Krul 38. – öngól, ill. Pukki 26.)
Sheffield United–Aston Villa 2–0 (Fleck 50., 73.)
Southampton–West Ham United 0–1 (Haller 37.)
KÉSŐBB
17.30: Arsenal–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐN
20.45:
Crystal Palace–Brighton (Tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 17 16 1 – 42–14 +28 49
2. Leicester City 17 12 3 2 40–11 +29 39
3. Manchester City 16 10 2 4 44–19 +25 32
4. Chelsea 17 9 2 6 31–25 +6 29
5. Tottenham 17 7 5 5 32–24 +8 26
6. Manchester United 17 6 7 4 26–20 +6 25
7. Sheffield United 17 6 7 4 21–17 +4 25
8. Wolverhampton 17 5 9 3 24–21 +3 24
9. Arsenal 16 5 7 4 24–24 0 22
10. Crystal Palace 16 6 4 6 14–18 –4 22
11. Newcastle 17 6 4 7 17–24 –7 22
12. Burnley 17 6 3 8 23–29 –6 21
13. Brighton & Hove Albion 16 5 4 7 20–24 –4 19
14. Bournemouth 17 5 4 8 19–24 –5 19
15. West Ham 17 5 4 8 19–28 –9 19
16. Everton 17 5 3 9 20–29 –9 18
17. Aston Villa 17 4 3 10 23–30 –7 15
18. Southampton 17 4 3 10 18–36 –18 15
19. Norwich City 17 3 3 11 18–35 –17 12
20. Watford 17 1 6 10 9–32 –23 9

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
4 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
6 órája

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
13 órája

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
2026.10.17. 21:04

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2026.10.17. 20:43

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2026.10.17. 18:20

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2026.10.17. 18:07

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
2026.10.17. 15:40