PL: Liverpoolban köthet ki a Galatától kitett világbajnok

T. I.T. I.
2019.12.26. 13:08
null
Kérdés, hogy Steven Nzonzit mikor és hol láthatjuk újra a pályán – a Galatasaraynál már aligha (Fotó: AFP)
Steven Nzonzit december elején függesztette fel a Galatasaray, miután az egyik edzésen sértődötten az öltözőbe vonult, távozását azóta pedzegeti a nemzetközi sajtó. Angol és török források szerint az új klubja is megvan, a Premier League-ben, az Evertonnál köthet ki.

 

A Roma által 2018-ban 26.65 millióért vett harmincesztendős szűrőt határozatlan ideig zárták ki a török együttesből, miután egy edzésen fegyelmezetlenül viselkedett: török források szerint egy egymás közötti mérkőzésen csak a B-csapatba került, erre mérgében az öltözőbe vonult.

A világbajnok középpályásnak nem ez volt az első fegyelmi vétsége az elmúlt hónapokban: Rómában például sztrájkolni kezdett és nem volt hajlandó edzeni a nyáron, hogy így kényszerítse ki a klubvezetőknél a távozását.

Ezen történetek sem rettentik el a jelek szerint az Evertont. A Carlo Ancelotti révén frissiben átvett liverpooli klub egyik fő kiszemeltje a téli átigazolási időszakra ugyanis pont a 31 éves szűrő – legalábbis Nicolo Schira olasz sportújságíró információi szerint.

Nzonzi iránt az Everton mellett az Olympique Lyon, illetve több kínai klub is érdeklődik, de jelen állás szerint a Premier League 15. helyén álló Everton tűnik a befutónak.

A futballista eddig 14-szer szerepelt a francia válogatottban, többek között a 2018-as, oroszországi vb-győztes csapatnak is tagja volt.

Nzonzi számára nem lenne ismeretlen az angol foci: korábban a Blackburn és a Stoke City játékosa is volt.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
9 órája

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11