Tottenham: kiderült, miért akarják már télen elengedni Lo Celsót

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2019.12.03. 20:47
null
Lo Celso: Isten hozott, Isten veled? (Fotó: AFP)
Az előző idény egyik legjobbja a betises Giovani Lo Celso volt a La Ligában, és a hárommilliós kölcsönzési díj után opciósan 22 millió euróért meg is vette őt a zöld-fehér csapat. Amely nem sokra rá 16 millió euróért kölcsönadta a Tottenhamnek, eddig úgy tudtuk, 60 millió euró körüli vételi opcióval. Kedden kiderült azonban az igazság, és az is, miért akarja őt új menedzsere, José Mourinho már a télen elengedni.

 

A nagy reményekkel Londonba költöző középpályás csak 252 percnyi játéklehetőséget kapott, egy komolyabb sérülés is hátráltatta, majd José Mourinho alatt pedig teljesen kiszorult a csapatból, ezért még a télen visszaküldené őt a Betishez a Tottenham, és a játékos is távozna januárban, mert félti a helyét a válogatottban.

Kiderült az is, miért a sietség: ha ugyanis a Tottenham az idény végén kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájában, akkor kötelező megvennie Lo Celsót, igaz, nem hatvan-, csak negyvenmillió euróért.

Ha siettetné az ügyet a Tottenham, de ez most nem valószínű, januárban 32 millió euróért megvásárolhatja Lo Celso játékjogát.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
20 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46