Anglia: nem elírás! Timmy Abrahamot kölcsönadták

T. I.T. I.
2020.01.30. 22:08
null
Timmy Abraham nem csak a nevével hasonlít a Chelsea-ben futballozó fivérére (Fotó: Twitter)
Különleges néven akadhatott meg a téli átigazolási időszak angliai utolsó előtti napját követő sportszerelmesek szeme: Timmy Abraham kölcsönben a Bristol Roversnél folytatja – számolt be a goal.com. Nem, nem elírás: a Chelsea-ben futballozó Tammy Abraham 19 éves öccséről van szó, akit a Fulhamhez köt szerződés.

 

Timmy három évvel idősebb testvéréhez hasonlóan középcsatár, csak éppen a Chelsea helyett a Charlton Athleticnél pallérozódott – egészen 2017 nyaráig, amikor is a Fulham szerződtette.

Az ifjabb Abraham a felnőttek között még nem mutatkozott be, ám nagy jövőt jósolnak neki, ősszel rendszeres játéklehetőséget kapott a Fulham Premier League 2-ban szereplő U23-as gárdájában. Sőt, az első kerettel is készülhetett, a Championshipben szereplő csapatnál az 55-ös mezszámot kapta az idény elején.

A League One 13. helyén álló Bristol Rovers a szezon végéig szerezte meg a játékost.

„Timmy olyan játékos, akit a klub már régóta követett és prioritás volt számunkra, hogy megszerezzük. Hálásak vagyunk, hogy lehetőségünk nyílt megszerezni őt az idény végéig. Remek lehetőség ez Timmynek, hogy tapasztalatot szerezzen a profik között és számunkra is remek lehetőség megfigyelni, hogyan hat majd a csapatunkra. Olyan tulajdonságai vannak, ami eddig hiányzott a keretünkből, és óriási fejlődési potenciál van benne. Nagyon örülünk, hogy a klubhoz került, reméljük gyorsan beilleszkedik minálunk” – méltatta új szerzeményét a Bristol menedzsere, Ben Garner.

A Bristol Rovers 27 bajnokin eddig 31 gólt szerzett, ez a 22 csapatos ligában a hatodik legkevesebb, talán Garner is erre gondolt, amikor a keretből eddig hiányzó tulajdonságokat említette...


 

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

A Fulham szerződtette a Real Madrid centerét – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.03. 22:29

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30