Arsenal: közel a portugál Európa-bajnok bejelentése – sajtóhír

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 16:57
null
Cédric elhagyja a Southamptont (Fotó: AFP)
A The Athletic beszámolója szerint megszületett a megállapodás a Southampton és az Arsenal között, a londoni klub Cédric fizetését is átvállalva és számolva, összesen 5 millió fontot fizet a 28 esztendős Európa-bajnok labdarúgóért. A futballista egyelőre az idény végéig, kölcsönben érkezik Mikel Arteta csapatához, nyáron pedig lejáró szerződése miatt akár megtarthatják.

 

Ralph Hasenhüttl a lap érdeklődésére megerősítette, hogy Cédric Soares még a téli átigazolási időszak lezárulta előtt elhagyhatja a klubot. Már a portugál bekk helyettese is megvan, ugyanis megállapodtak a Tottenhammel a 22 esztendős Kyle Walker-Peters kölcsönvételéről.

Cédric szerződése 2020 nyarán lejár a Sotonnál, így az évad végén ingyen távozhatna, jelen megállapodással viszont Hasenhüttl csapata némi pluszforráshoz jut. Az első hírek 5 millió fontos ajánlatról szóltak, idő közben a The Athletic annyit pontosított a híren, hogy az Arsenalnak valóban 5 millió fontjába kerül majd a 2016-os Európa-bajnok portugál válogatott tagja, ám ebben az összegben a játékos fizetése és több bónusz is benne van.

Hasenhüttl korábban úgy nyilatkozott, nem terveznek megválni a téli hajrában senkitől, ám miután nem tudtak egyezségre jutni a portugál szerződéshosszabbításáról, át kellett gondolniuk a stratégiát.

„Ez a klub és a játékosok számára is a lehető legjobb forgatókönyv” – idézik az osztrák trénert.

Ugyanakkor a Southampron csapatkapitányának, Pierre-Emile Höjbjergnek a távozása több mint valószínűtlen a friss hírek szerint.

Cédric korábban a Sporting CP, a Coimbra és az Internazionale játékosa volt a Southampton előtt. Az ősszel 16 bajnokin lépett pályára az angol klubban.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

„Európa egyik legerősebb csapata vár ránk” – Cristian Chivu az Inter–Arsenal BL-csata előtt

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik