Chelsea: Hazard nem akart bemelegíteni, mert a telefonján játszott

Vágólapra másolva!
2020.01.04. 09:34
null
Hazard (kékben) és Filipe Luís (balra) már ellenfélként egy 2017-es Bajnokok Ligája-mérkőzésen (Fotó: AFP)
Egészen furcsa történetet osztott meg Filipe Luís korábbi csapattársával, Eden Hazard-ral kapcsolatosan. A jelenleg a brazil Flamengónál futballozó védő a 2014–2015-ös szezonban volt játékosa a Chelsea-nek, amelyben természetesen a belgával is együtt futballozott. Ám úgy tűnik, a ma már a Real Madridnál játszó támadó nem mindig a profi szemléletével tűnik ki.


Filipe Luíssal a 2AngryMenTV készített egy csaknem egyórás anyagot, amelyben a brazil védő elárulta, egy alkalommal egyáltalán nem izgulta túl a mérkőzés előtti készülődést Hazard. És akkor még finoman fogalmaztunk.

„Eden a telefonján játszott a Mario Kart nevű játékkal az öltözőben. Jött az erőnléti edző, és azt mondta, tíz perc van hátra a bemelegítésig. Már mindenki átöltözött, mozgott, de ő meg sem mozdult. Én is szóltam neki, de csak annyit mondott: »Nyugi, nyugi!« Öt perccel később még mindig a Mario Karttal játszott, úgyhogy az edző odaszólt neki: »Eden, gyerünk, már csak öt perc van!« Ő meg erre csak annyit mondott: »Nyugi! Csak adjátok oda nekem a labdát, és nem lesz semmi gond!«

Főleg abban a tekintetben szokatlan ez, hogy a legtöbb csapatnál egyáltalán nem lehet a telefont nyomkodni vagy azon beszélni az öltözőben, a Chelsea jelenlegi menedzserénél, Frank Lampardnál például ezer fontos (csaknem 400 ezer forintos) büntetés jár azért, ha valamelyik labdarúgónak megcsörren a telefonja közös étkezés vagy csapatmegbeszélés közben.

Filipe Luís csupán egy idényen át volt a londoni kékek játékosa, 26 tétmérkőzésen egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Ezt követően vissza is tért az Atlético Madridhoz, ahol a korábbi négy év után újabb négy esztendeig futballozott. 2019-ben tért vissza Brazíliába, ahol jelenleg is a Flamengo játékosa.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
16 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
19 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik