Tottenham: Szon egy darabig távol marad az edzőközponttól

T. D.T. D.
2020.02.28. 19:27
null
Szon Hung Min nem mehet be egyből az enfieldi edzőközpontba leszállás után (Fotó: AFP)
Az angol futball egyik legnagyobb sztárjára is hatással van a koronavírus: a jelenleg hazájában tartózkodó dél-koreai Szon Hung Min elővigyázatosságból egy darabig nem teszi be a lábát a Premier League-ben szereplő Tottenham edzőközpontjába a visszatérte után.

 

„Az iránymutatás a hivatalos szervektől, a kormánytól jön, ehhez nem fűzök hozzá semmit – magyarázott az újságíróknak a Spurst irányító José Mourinho a sajtótájékoztatón. – Senki vagyok, nem vagyok szakértő. Megkaptuk a tanácsokat, amelyekről a klub a hatóságoktól értesült, természetesen követjük majd ezeket. Ezért mondom, hogy ha Szon visszatér Szöulból, a protokoll szerint egy darabig nem lesz majd velünk. Hogy hol lesz? Ezt nem tudom pontosan, a biztonsági előírásokat kell követnünk.”

Mourinho néhány reménykeltő gondolatot is megosztott az újságírókkal a 27 éves játékossal kapcsolatban.

„Hamarosan visszatér az országba. Ezután természetesen a protokoll szerint kell eljárnunk vele kapcsolatban, hiszen Szöulból repül ide. Ha elkezdődik a rehabilitációja, mindent elkövetünk majd, hogy néhány meccsre visszatérjen még ebben az idényben, de elképzelni sem tudom, mikor várható ez. Ám van rá sansz, hogy még a szezon vége előtt Szon és Harry Kane is pályára léphet” – idézi a portugál szakember nyilatkozatát a Daily Mail.

Mint ismert, a Spurs támadójának karja február közepén, az Aston Villa elleni mérkőzésen (amelyen Szon két gólt szerzett) tört el. Habár először hetekig tartó kihagyásról lehetett olvasni, José Mourinho később elárulta, hogy súlyosabb a helyzet – a dél-koreai futballista nem úszta meg műtét nélkül, és Mourinho akkori vallomása szerint könnyen előfordulhat, hogy ebben az évadban már nem lép pályára. A labdarúgó egy időre Dél-Koreába utazott, ezért nem tartózkodik most az Egyesült Királyságban.

MÁRCIUS 1., VASÁRNAP

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

15.00: Tottenham–Wolverhampton

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
13 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
19 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50