Pool: „Tudtam, hogy felültettük a Chelsea-t Torresszel”

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 17:52
null
Torres a Chelsea-nél már nem volt olyan kirobbanó formában, mint korábban (Fotó: AFP)
A Sky Sports online műsorában „találkozott” egymással a Liverpool és a Chelsea korábbi kiváló védője, Jamie Carragher és John Terry. Szóba került Fernando Torres is, akinek a „vörösöktől” Londonba igazolását az egyik legnagyobb ballépésként emlegetik sokan – Carragher állítása szerint már az üzlet megkötésekor tudta, hogy a Chelsea hibázik.

 

Az Atlético Madridban nevelkedő Torres 2007–ben hagyta el Spanyolországot a Liverpool kedvéért, ám 2011-ben továbbállt a Chelsea-hez. Habár az elért eredmények miatt nem kell szégyenkeznie – FA-kupát, Bajnokok Ligáját és Európa-ligát is nyert a londoniakkal, a BL-döntőt is ő biztosította be a Barcelona otthonában –, már nem játszott úgy, mint korábban. A spanyol új munkaadója 50 millió fontot fizetett a szolgálataiért.

„Nem akartam elhinni. Tudtam, hogy ezzel felültettük a Chelsea-t. Az utolsó tizenkét hónapban már csak árnyéka volt korábbi önmagának. A Liverpoolnál tizennyolc hónapig a világ legjobb csatára volt, és olyan jól ment neki a Chelsea ellen, hogy ez vélhetően megmaradt a tulajdonos fejében. A Chelsea még akkor is megvásárolt bárkit, akit szeretett volna – Sevcsenko esete is jó példa erre” – kezdte JamieCarragher.

„Ami történt, végül jól jött ki a Liverpoolnak: nem volt jó idényünk, Torresnek sem ment, de kétszer betalált a Chelsea ellen. Ekkor születhetett meg a döntés – amint eljön a január, leigazoljuk.”

„Ötvenmillió font óriási összeg volt akkoriban, mindannyiunkat sokkolt, nem hittük el, hogy ennyit kaptunk érte. Mi is valami hasonlóhoz kezdtünk: megvettük Andy Carrollt, és Luis Suárezt is sikerült megszereznünk. De egyáltalán nem lepett meg, hogy Torresnek nem ment igazán jól Londonban.”

Reagált Carragher meglátásaira John Terry is, aki már a Chelsea-ben játszott együtt Torresszel.

„A Chelsea nézőpontjából: ő volt az, aki ellen utáltam játszani, úgy tűnt, hogy mindig betalál, akár az Anfielden, akár a Stamford Bridge-en játszottunk. Ő volt az, akiről Roman Abramovics tulajdonos mindig érdeklődött. Josszi Benajun közel állt hozzá, és egyszer elárulta nekünk, hogy Fernando már úton van hozzánk. Alig akartuk elhinni, úgy gondoltuk, hogy vele uraljuk majd a Premier League-et, és Európában is jól megy majd öt-hat éven keresztül. Ezt gondoltuk róla csupán abból, ahogyan ellenünk játszott.”

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
3 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
6 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
8 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
11 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik