MU: Pogbát csak éhesebbé tette a hosszú kihagyás

MTI MTIMTI MTI
2020.04.12. 16:39
null
Paul Pogba készen áll a visszatérésre (Fotó: AFP)
Már nagyon várja a visszatérést Paul Pogba, a Manchester United francia labdarúgója, aki sérülései és műtétje miatt csupán epizódszerephez jutott eddig az idényben.

 

A 27 éves világbajnok a klub honlapján elmondta: januári bokaműtétjét követően már nem érez semmilyen fájdalmat, és reményei szerint hamarosan visszatérhet.

„Már majdnem azon a szinten vagyok, és csak arra tudok gondolni” – utalt a labdás edzéseket is végző Pogba arra, hogy hosszú kihagyást követően ismét a társaival együtt készüljön. Hozzátette: pályafutása során még soha nem fordult vele elő, hogy ilyen sok mérkőzést kelljen kihagynia.

„Csak még éhesebbé tett engem, hogy visszatérjek és jól teljesítsek, ami azt mutatja, hogy mennyire szeretem a futballt” – utalt a hosszú kényszerszünetre a középpályás.

Pogba augusztus végén sérült meg, majd szeptember végén egy, decemberben pedig két meccs erejéig megpróbálkozott a visszatéréssel, de januárban végül megműtötték, s összesen csak nyolc találkozón lépett pályára eddig az évadban.

A Premier League küzdelmei egyelőre április 30-ig vannak felfüggesztve a koronavírus-járvány miatt, az MU 29 mérkőzésen szerzett 45 pontjával az ötödik helyen áll a tabellán. Az együttes az Európa-ligában a nyolcaddöntőbe jutott, amelynek első felvonásán 5–0-ra nyert az osztrák LASK vendégeként, mielőtt a kupasorozatot szintén megszakította az európai szövetség.

Legfrissebb hírek

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
7 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30