PL: A klubok gyorsan átgondolják a működésüket – Moyes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 13:38
David Moyes, a West Ham United labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli: a koronavírus-járvány következményeként fellépő pénzügyi nehézségek hatására a Premier League klubjai gyorsan át fogják gondolni működésüket.    

Az angol élvonalban másfél hónappal ezelőtt állt le a játék határozatlan időre, emiatt utóbb több klub – köztük a West Ham United – jelezte, hogy késlelteti a játékosok bérének kifizetését, vagy átmenetileg csökkenti a fizetésüket, ezzel is segítve a helyzet kezelését.

„Remélem, amikor visszatekintünk, mindannyian azt gondoljuk majd, hogy talán túlságosan el voltunk kényeztetve”– mondta újságíróknak videokonferencia keretében. Hozzátette, a klubok irányítóinak el kell jutniuk addig, hogy elmondhassák, ha a jövőben hasonló helyzet alakul ki, képesek lesznek azon túljutni.

Szerinte az újrainduláskor törléssel kell kezdeni, mindegyik klubot meg kell menteni, egyik sem kerülhet vonal alá.

Az 56 éves tréner, aki önkéntesként gyümölcsöt és zöldséget szállít a leállás alatt, hangsúlyozta: a felsőbb osztályokban szereplő kluboknak kötelességük a megfelelő lépéseket megtenni, már csak azért is, mert igen sok pénzből gazdálkodnak.

„Meg kell bizonyosodnunk arról is, hogy a játékosok is védettek”– szögezte le.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
9 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
12 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
14 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
17 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik