PL: megvan, kiért cserébe adná oda az MU Pogbát a Juvénak

2020.04.05. 07:39
null
De Ligt lehet a cserealap? (Fotó: AFP)
Olaszországban a Football Italia, Angliában a The Sun ír arról, nyáron gigantikus cseretranszfer jöhet: a Manchester United kötelékébe tartozó Paul Pogba Torinó, a juventusos Matthijs de Ligt Manchester felé veheti az irányt.

 

Paul Pogba hónapok óta csak árnyéka önmagának Manchesterben, s ez a megállapítás akkor is igaz, ha bokasérülése miatt hosszabb időszakot ki is kellett hagynia az idényből. Hosszú ideje rebesgetik, hogy visszatérhet korábbi csapatához, a Juventushoz.

Matthijs de Ligt esete valamivel bonyolultabb. Az ifjú holland bekk szűk egy éve érkezett az olasz csapathoz, azóta, mondhatni, alapemberré vált, ám ehhez az is kellett, hogy Giorgio Chiellini az idény jelentős részében sérülés miatt ne álljon rendelkezésre.

Korábban az ESPN arról írt, a United évekkel ezelőtt simán átigazolhatta volna a játékost, ám letettek róla, mivel a családját megismerve úgy számoltak, nehézségei lehetnek majd a versenysúlyával. Több családtagja is túlsúllyal küzd, ebből pedig arra következtettek a Unitednél, hogy a futballista is hajlamos lehet az elhízásra. 2017-ben ezért nem tettek érte ajánlatot.

De Ligt abban az esztendőben az Európa-liga-döntőjében pályára is lépett az MU ellen – 17 esztendősen végigjátszotta az Ajax által 2–0-ra elveszített finálét.

Ole Gunnar Solskjaerék 2019-ben is versenyben voltak De Ligt aláírásáért.

Legfrissebb hírek

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
7 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
12 órája

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
15 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09