PL: nem engednék, hogy az Anfielden legyen bajnok a Pool

Vágólapra másolva!
2020.05.29. 17:50
null
A rendőrség nem szeretné, hogy a Liverpool az Anfielden legyen bajnok (Fotó: AFP)
A brit rendőrség azt szeretné elérni, hogy az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Liverpool semleges helyszínen játssza azt a mérkőzését, amelyen várhatóan harminc év után először biztosítja elsőségét.

A Premier League küzdelmei a koronavírus-járvány miatt száz nap után, június 17-én folytatódnak, ekkor a 2. helyen álló Manchester City az Arsenalt fogadja, és ha vereséget szenved, akkor a 25 pontos előnnyel vezető Liverpool három nappal később az Everton elleni városi derbin szerezheti meg fennállása első Premier League-győzelmét.

Amennyiben ez a forgatókönyv nem érvényesül, akkor a hatóságok azt szeretnék, ha a tavaly Bajnokok Ligája-győztes Pool a következő fordulóban semleges helyszínen lépjen pályára a Crystal Palace ellen. Ezt a találkozót eredetileg otthonában, az Anfield Roadon rendezné.

A rendőrség eredetileg azt szerette volna, hogy a szezonból hátralevő mind a 92 találkozót semleges stadionban játsszák, ezt azonban a klubok elutasították. Most néhány hasonlóan kiemelt összecsapással kapcsolatban került szóba ennek az eshetősége: ilyen például a két manchesteri csapat egymás elleni mérkőzése.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
11 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik