Watford: azt kívánták Deeney fiának, kapja el a vírust

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 17:21
null
Troy Deeney nem érti, miért támadják (Fotó: AFP)
Csalódottan nyilatkozott a CNN Sportnak Troy Deeney, a Premier League-ben szereplő Watford futballistája. A 31 éves csapatkapitány elárulta: az edzések megtagadása miatt sokan kígyót-békát kiáltottak rá, s volt olyan is, aki azt kívánta, hogy a kisfia fertőződjön meg a koronavírussal.

Mint ismert, nemrég a Premier League-csapatok is újrakezdhették az edzéseket, ám az angol játékos megtagadta a visszatérést, mert nem szeretné veszélyeztetni légzési nehézségekkel küzdő öt hónapos fiát.

„A héten újrakezdődnek az edzések, én viszont azt mondtam, nem megyek– mondta akkor Deeney. – Elég, ha csak egyvalaki megfertőződik. Nem szeretném hazavinni a vírust, a kisfiam öt hónapos és légzési nehézségei vannak. Nem akarom őt veszélyeknek kitenni. Elveszítettem már az édesapám, a nagymamám, a nagypapám, többé-kevésbé mindenkit, akit szerettem. Ezek után számomra vannak fontosabb dolgok is, mint hogy némileg több pénz legyen a zsebemben.”

Ezek után ismét nyilatkozott a támadó – úgy tűnik, nem mindenki tudja elfogadni az érvelését.

„Láttam néhány kommentet a fiamat illetően. Az emberek azt írták: »Remélem, a fiad elkapja a koronavírust.« Ez az, ami igazán nehéz nekem. Ha erre reagálnék, az emberek azt gondolnák: »Megvagy!«, és folytatnák. Olyan időkben, amikor minden a mentális egészségről szól, és mindenki azt hajtogatja, »Beszélj, nyílj meg, mondd el, ha baj van«, Danny Rose is megszólalt, én is megszólaltam, és most szétszednek minket érte.”

„Az emberek látják ezt, meghökkennek, és nem csak mi kapunk ebből, a gyermekeim édesanyja is kap üzeneteket. Ha kimennénk az utcára, a járókelők azt mondanák: »Nekem dolgoznom kell, te is menj vissza dolgozni.«

Mint ismert, a Premier League-ben már a közös, testi kontakttal járó edzéseket is engedélyezték. A Watfordnál is találtak már fertőzötteket, a klub jövő héttől kezdi újra az ilyen tréningeket – akkor immár Deeneyvel a fedélzeten.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
4 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
18 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
20 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik