Liverpool: otthonmaradásra buzdítja Klopp a szurkolókat

MTI MTIMTI MTI
2020.06.17. 22:15
null
Jürgen Klopp szerint a futball még mindig a szurkolóknak szól (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp vezetőedző arra kéri a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolóit, hogy maradjanak otthon, és ne menjenek vasárnap a Goodison Park környékére.

 

A Premier League listavezetője vasárnap a városi rivális Everton otthonában folytatja szereplését a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után. Korábban úgy tűnt, semleges helyszíneken rendezik a mérkőzéseket az újrakezdést követően, de ezt a javaslatot végül elvetették, így a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool a saját stadionjától mindössze egy mérföldre lévő Goodison Parkban tér vissza.

A város és a klub vezetése továbbra is aggódik a csoportosulások kialakulása miatt, mivel a tabellát 25 pontos előnnyel vezető Liverpool FC-nek mindössze két győzelemre van szüksége, hogy biztosítsa újabb – 30 év után az első – bajnoki címét.

Sokan úgy gondolják, hogy a március 11-én játszott Liverpool-Atlético Madrid BL-nyolcaddöntő jelentős szerepet játszott a koronavírus terjedésében, Jürgen Klopp pedig a klub honlapján úgy fogalmazott, az elmúlt három hónap erőfeszítései után nem akarja, hogy mindez megismételődjön.

„Úgy gondolom, ez jó lecke volt, amiből tanultunk. A bajnokság most újraindul, mert felelősségteljesen viselkedtünk. Megtettük azokat a dolgokat, amelyeket meg kellett tennünk, mert meg akartuk menteni a szeretteinket, és mindenki mást” – vélekedett a német szakvezető.

Hozzátette, a klubnak szüksége van a szurkolókra, de ezúttal otthon kell maradniuk, és onnan, biztonságos környezetből kell drukkolniuk.

„Ez még mindig a futball, és még mindig nektek szól. Mi a stadionban leszünk, de ti ezúttal otthon. Megígérem, hogy érezni fogjuk a támogatásotokat, hiszen a mi üzemanyagtartályunkban 80–90 százalékban továbbra is ti vagytok a benzin” – magyarázta Klopp.

Legfrissebb hírek

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
1 órája

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
Tegnap, 4:16

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52
Ezek is érdekelhetik