Newcastle: Torres egykori utódja és négy másik játékos is marad

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 17:17
null
Andy Carroll is a szerződést hosszabbítók között van (Fotó: AFP)
Egy négyéves, egy egyéves és három egy hónapos szerződéshosszabbítást jelentett be a labdarúgó Premier League-ben szereplő Newcastle United.

A „szarkák” hivatalos honlapján megjelentek szerint négyéves megállapodást kötöttek a korábbi spanyol utánpótlás-válogatott, a Real Madridban nevelkedett, az Atlético Madridban profivá lett, azóta pedig a Liverpoolt, a Sunderlandet és a Marseille-t is megjárt Javier Manquillóval. A bekk eddig 61 tétmérkőzésen szerepelt a Newcastle-ben.

A 2020–2021-es évadban is a csapatban futballozik majd Andy Carroll. A 31 éves támadó – akiért „fénykorában” a Liverpool 41 millió eurót sem sajnált Fernando Torres eladása után – 15 bajnokin szerepelt a jelenlegi idényben, gólt még nem szerzett, de öt gólpasszt is kiosztott.

Három játékossal rövid távú megállapodást kötöttek: Matty Longstaff szerződése június 30-án járt volna le, míg Nabil Bentaleb és Danny Rose kölcsönszerződése szintén kifutott volna öt nap múlva. A futballisták a 2019–2020-as idény végéig maradnak a csapatnál.

A Newcastle honlapja megjegyzi, hamarosan az Intertől kölcsönkapott Valentino Lazaro maradása is biztos lehet: vele és a klubjával is megegyeztek a kölcsönszerződés megtoldásáról, a hivatalos papírokat azonban még nem írták alá.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
10 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik