PL: az Everton sztárja szerint hárman is jobbak Van Dijknél a posztján

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 17:09
null
Úgy tűnik, Richarlison nem tart hétvégi ellenfelétől (Fotó: AFP)
Richarlison, az Everton csatára egy YouTube-on adott interjúban a Liverpool védőjéről, Virgil van Dijkről is szót ejtett. A brazil támadó három védőt is megnevezett, akiket jobbnak gondol a hollandnál.

Vasárnap több hónapos kihagyás után újra pályára léphet az angol élvonalban a Liverpool, amely karnyújtásnyira van történelme első Premier League-bajnoki címétől. A „vörösök” egyből egy merseyside-i derbivel kezdik meg a visszatérést, ugyanis vasárnap az Everton ellen lépnek pályára a Goodison Parkban.

Ennek kapcsán kérdezték egy interjúban ellenfeléről a hazaiak brazil sztárját, Richarlisont, aki amellett, hogy vezetőedzője, Carlo Ancelotti munkáját dicsérte, nem felejtett el odaszúrni a riválisnak sem.

Az emberek rengeteget beszélnek róla. Valóban kiváló védő, de a múltban én is túljutottam már rajta párszor. Úgy gondolom, hogy hárman is jobbak nála jelenleg a posztján. Thiago Silva, Marquinhos és Sergio Ramos” – fogalmazott Richarlison.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
14 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik