Anglia: a Stoke City bravúrjával bajnok lett a Leeds United

Vágólapra másolva!
2020.07.18. 15:30
Az már pénteken – a West Bromwich Albion vereségével – eldőlt, hogy a Leeds United 16 év után ismét a Premier League-ben szerepelhet, a Brentford stoke-i vereségével pedig az is, hogy megnyeri a Championshipet.

Pedig a Brentford remek formában várta a meccset, hiszen sorozatban nyolc bajnokit nyert meg, a West Brom újabb bukásának köszönhetően pedig azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ha nem kap ki, egy körrel a vége előtt feljutó helyre kerül.

A mezőny végéhez tartozó Stoke City viszont nem játszotta el az áldozati bárány szerepét, Lee Gregory kipattanó utáni közeli lövésével legyőzte a vendégét (1–0).

Az utolsó körben a West Bromwichnak elég otthon legyőznie a jelenleg 16. helyen álló QPR-t, hogy bebiztosítsa élvonalbeli tagságát, a Brentford a sereghajtó Barnsleyt fogadja.

Leedsben így emlékeztek meg a bajnoki címről

FRISSÍTÉS (18.00)

A Bristol City az edzőváltás után három meccsen át nem szenvedett vereséget, ez most megszakadt – Nagy Ádám csapata a Swansea City otthonában kapott ki 1–0-ra, a magyar válogatott középpályás a találkozó alatt végig a kispadon foglalt helyet.

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
45. FORDULÓ

Charlton Athletic–Wigan Athletic 2–2
Stoke City–Brentford 1–0
Blackburn Rovers–Reading 4–3
Fulham–Sheffield Wednesday 5–3
Hull City–Luton Town 0–1
Middlesbrough–Cardiff City 1–3
Preston North End–Birmingham City 2–0
Queens Park Rangers–Millwall 4–3
Swansea City–Bristol City 1–0
Az élmezőny állása: 1. Leeds United 87 pont (44 meccs – már bajnok és feljutó), 2. West Bromwich Albion 82, 3. Brentford 81

Legfrissebb hírek

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
16 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
19 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
21 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
Tegnap, 11:57

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39
Ezek is érdekelhetik