Koronavírus: figyelmeztették a PL-klubokat az előírások miatt

2020.07.11. 13:56
null
A csoportos gólöröm is szükségtelen kontaktus lehet (Fotó: AFP)
A Premier League mind a húsz élvonalbeli klubbal kapcsolatba lépett és figyelmeztette őket, hogy tartassák be játékosaikkal a járványügyi előírásokat.

A The Telegraph arról írt, hogy a liga informálisan egyeztetett a brit kormány képviselőivel, ezután került sor a lépésre: az egyesületeket arra kérték, érjék el játékosaiknál, hogy kerüljék a szükségtelen testi kontaktust és tartsák egymástól a megfelelő távolságot.

A három hónapos kényszerszünet utáni újraindulással bevezettek egy járványügyi protokollt, amelynek része többek között a minden félidő közepén elrendelt ivószünet. Ezt eredetileg azzal a céllal találták ki, hogy miközben a futballisták hidratálják magukat, le lehet fertőtleníteni a labdákat, a kaput és a szögletzászlókat, mégis inkább taktikai időkérés jellege van a dolognak, a vezetőedzők gyakran utasításokat adnak az egymás közelében álldogáló játékosoknak.

A lap úgy fogalmazott: miközben Angliában is enyhülnek a koronavírus-járvány miatt hozott szigorú intézkedések, és hamarosan kinyithatnak az uszodák, valamint az edzőtermek, aggodalomra ad okot, hogy a Premier League labdarúgói esetleg rossz példát mutatnak a társadalomnak.

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53
Ezek is érdekelhetik