Chelsea: megvan a negyedik nyári igazolás, francia védő érkezett

I. M.I. M.
2020.08.27. 15:49
null
Malang Sarr a Chelsea-hez igazolt (Fotó: AFP)
Bejelentette negyedik nyári igazolását az angol élvonalbeli Chelsea labdarúgócsapata: Malang Sarr öt évre írt alá a londoniaknál. A francia védő szerződése lejárt a Nice-nél, így ingyen igazolhatóként érkezett. A Chelsea egyúttal azt is közölte, hogy a 21 éves középhátvéd az előttünk álló idényt kölcsönben tölti.

 

Malang Sarr a Nice-ben nevelkedett, 17 évesen debütált az első csapatban, méghozzá nem is akárhogyan: győztes gólt szerzett a Rennes elleni bajnokin 2016 augusztusában. Ezt követően alapemberré vált a nizzai együttesnél, melynek színeiben 119 tétmérkőzésen lépett pályára, három gólt szerzett.

A belső és bal oldali védőként is bevethető futballista végigjárta a francia korosztályos válogatottakat, de a felnőttek között még nem debütált. Szülei révén jogosult lenne Szenegál nemzeti csapatában pályára lépni.

A 21 éves Sarr a Chelsea negyedik nyári szerzeménye Timo Werner, Hakim Zijes és Ben Chilwell után. Sajtóhírek szerint a londoniak a napokban bejelenthetik Thiago Silva és Kai Havertz szerződtetését is.


Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
9 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
14 órája

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
16 órája

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
17 órája

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2026.09.01. 10:22

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40